Bár a kisgyerekek ritkábban fertőződnek meg koronavírussal, sokkal fertőzőbbek lehetnek, mint a tinédzserek – írja a The New York Times. A kanadai közegészségügyi hivatal kutatása szerint ugyan a babák ritkábban fertőződnek meg, és kevésbé „viszik haza” a vírust, mint a tinédzserek, ha már egyszer megfertőződtek, nagyobb eséllyel adják tovább a betegséget.

A szakértők szerint az eredmények részben azzal magyarázhatók, hogy a kisgyerekeket nem lehet elszeparálni a családtagoktól, rendszeres a fizikai érintés a nevelés során. A JAMA Pediatrics tudományos folyóiratban megjelent tanulmány azt azonban nem tisztázza, hogy a babák a felnőttekhez képest mennyire fertőzők.

A kutatók szerint a tanulmány fő tanulsága az, hogy a gyerekek otthon nagy valószínűséggel átadhatják a koronavírust a többi családtagnak, így ezt is figyelembe kellene venni, amikor a nyitásról és visszazárásról döntenek a szakértők. Azt is fontos kijelenteni, hogy bár a koronavírus-járvány elején az volt az általánosan elfogadott nézet, hogy a gyerekek ritkán kapják el a vírust,

ez valószínűleg kevésbé igaz, és az akkor alacsony interakciószámmal magyarázható.

A kutatás során azt állapították meg, hogy a 18 éven aluliak közül a tinédzserek vitték haza a legnagyobb eséllyel a vírust, ez a 14-18 éves korosztályt jelentette. A 3 évnél fiatalabb gyerekek voltak a legkisebb eséllyel betegek is a vírustól, de a terjedés nagy részéért ők feleltek. A fertőzés esélye 40 százalékkal magasabb volt, ha a gyerek 3 évnél fiatalabb volt a családban, mintha 14 évnél idősebb.

Ennek az okai még nem tisztázottak, több magyarázat lehetséges: a fent említett közelebbi kontaktus és karantén hiánya mellett akár az is lehet, hogy nagyobb a vírusterhelésük, mint az idősebbeknek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A babák és kisgyerekek terjesztik igazán a koronavírust
Source:
Source 1

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here