Az ENSZ készülő biodiverzitási egyezményének tervezetéről tárgyalók hétfőn környezetvédelmi javaslatokat tettek közzé, miszerint a következő évtizedben a Föld legalább egyharmadát természetvédelmi intézkedések hatálya alá helyeznék. Ugyanakkor a környezetvédők szerint a javaslat nem elég merész.

A megfogalmazott huszonegy javaslat a többek között célkitűzéseket tartalmaz a növényvédő szerek használatának korlátozására és a műanyaghulladék csökkentésére, illetve 200 milliárd dollár (60 ezer milliárd forint) éves környezetvédelmi támogatás folyósítására a fejlődő országoknak.

A javaslatokról 196 ország képviselői fognak szavazni a kínai Kunming városában október 15-én tartandó ENSZ-konferencián, alig egy hónappal a világszervezet glasgow-i klímakonferenciája előtt.

Mivel közel egymillió fajt fenyeget a kipusztulás veszélye, az ENSZ szakértői felszólították a világszervezet tagállamait, hogy

helyezzék környezeti védelem alá szárazföldi és tengeri területeik 30 százalékát 2030-ig.Jelenleg a szárazföldi és a tengeri térségek 17 százaléka, illetve 7 százaléka áll valamilyen mértékű védelem alatt. Az egyéb régiókban csak kevés korlátozás szab gátat a tengerek túlhalászásának, a vadvilág életterét csökkentő fejlesztési projekteknek, a bányászatnak és az ipari szennyezésnek. További kihívásokat jelentenek még a klímaváltozáshoz kapcsolódó kihívások, ideértve a szélsőséges időjárási viszonyokat, a tengervizek elsavasodását és az aszályokat.

A javaslatban szerepel, hogy csökkenteni kell az olyan káros kormányzati támogatásokat, amik a mezőgazdaságnak vagy a halászati szektornak mennek.

Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és több mint ötven további ország tett ígéretet a 30-30 néven is ismert környezetvédelmi kötelezettségvállalásra. Szakemberek szerint a legnagyobb hatás eléréséhez a védelem alá helyezendő területeknek gazdag állatvilággal kell rendelkezniük.

Környezetvédők kifogásolták, hogy ezek az elképzelések nehezen lesznek megvalósíthatóak. Hozzátették, hogy a különböző célkitűzések arra biztathatják az országokat, hogy kimazsolázzák a számukra megfelelőket, és figyelmen kívül hagyják a többit. Valamint az olyan célokat, mint a megfelelő természetvédelem vagy az őslakosok jogainak tiszteletben tartása, túl homályos megfogalmazásban kerültek bele a javaslatba, valamint azt sem határozták meg, ezek hogyan kapcsolódnánek a nemzeti tervekhez. (Reuters/MTI)

A Föld legalább egyharmadát természetvédelmi területté nyilvánítaná az ENSZ
Source:
Source 1

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here