Európában – az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása ellenére – elsőként Magyarország tette lehetővé a harmadik oltást, az uniós vakcinaigazolványra azonban továbbra is csak azok jogosultak, akik két adag, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által elfogadott vakcinát kaptak – írja az Index.

Mindez azt jelenti, hogy az Sinopharmmal és a Szputnyikkal oltottak hiába veszik fel a harmadik körben Pfizer, Moderna vagy AstraZeneca oltását, ettől még nem jár nekik az unión belüli szabad utazást biztosító vakcinaigazolvány – tisztázta a lap kérdésére Ujhelyi István, az Európai Unió Egészségügyi Szakbizottságának tagja.

Van azonban egy lehetőség, amivel a kínai vakcinával oltottak élhetnek. Ők ugyanis kérhetnek harmadik oltásként Janssent, ami egydózisú vakcinaként egy oltás után is teljes védelmet nyújt, az uniós beutazási szabályok pedig ezzel összhangban készültek el. A harmadik oltás szakmai protokollja szerint a szputnyikosok viszont nem kérhetnek Janssent, lévén mindkettő vektorvakcina, így ők több uniós országba továbbra is csak negatív Covid-teszttel léphetnek be. A sinopharmosok egyébként is könnyebb helyzetben vannak, mert bár a kínai oltóanyag az EMA-tól nem,  a WHO-tól viszont kapott engedélyt, egyes tagországok pedig – például Ausztria és Spanyolország – ezt is elegendőnek tartják. Más országok, például Nagy-Britannia vagy Belgium, viszont ragaszkodnak az EMA-engedélyhez.

A kidolgozott uniós rendszer mindesetre elég rugalmas ahhoz, hogy az emlékeztető oltások megjelenjenek az uniós vakcinaigazolványokban,  így a jövőben is a tagállamokon múlik majd, hogy a vakcinák mely kombinációját fogadják el – közölte  az  Európai Bizottság budapesti irodája az Indexszel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A keleti vakcinával oltottak a harmadik oltás után is csak egyfajta kombinációval utazhatnak szabadon
Source:
Source 1

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here