A tokiói olimpia egyik nagy meglepetését okozta a magyar női vízilabdaválogatott, mely 13 év óta elsőként tudta legyőzni a torna toronymagas esélyeseit, az amerikaiakat.




Magyari Alda nagy formában védett az amerikaiak ellen.



Fotó:
MTI Fotószerkesztõség/Kovács Tamás/MTI/MTVA

A bravúr értékét csak növeli, hogy a bírók elég erősen tolták az amerikaiakat, nekik nyolc előnyt ítéltek, míg a magyaroknak csak ötöt. Ez a magyarok jobb helyzetkihasználása miatt kevésbé számított, három emberelőnyös góljukkal szemben az amúgy a létszámfölényes szituációkban rendkívül jó amerikaiak csak négyet lőttek, előnyeik felét elszórakozták.

Vagy helyesebben a magyar csapat remek zónavédekezéssel kivédekezte ezeket is. A csapat az egész meccsen remekül védekezett, az amerikaiak akcióik negyedét tudták csak gólra váltani, a harmadik negyedben, amikor a döntetlenre végződött első félidő után kétgólós előnyt szereztek, nem is lőttek akciógólt, csak emberelőnyből találtak be – ebben a negyedben száz százalékban értékesítették a fórjaikat.

A magyarok helyzetkihasználása jobb volt, 21, egyenlő létszámmal lejátszott akciójukból hétszer is gólt szereztek. Az utolsó negyedet nagyon megtolta a magyar csapat, hét támadást is vezethetett. Amúgy is sokkal többet birtokolták a labdát a magyarok, a végén 4:50 perccel volt többet náluk a labda.

Az amerikaiak bravúros legyőzése nem csupán komoly fegyvertény, de a csoportgyőzelmet is meghozhatja. A magyar csapatnak Kína és Japán van hátra, papíron nem is az a kérdés, hogy győznek-e, hanem hogy mennyivel. Ez utóbbi az amerikaiak elleni győzelem után már kevésbé számít, az oroszokkal szemben lett volna jelentősége.

Videó: Eurosport

A magyar női vízilabdaválogatott bravúros győzelmet aratott az USA ellen
Source:
Source 1

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here