Fekete-Győr András pártelnök és miniszterelnök-jelölt, valamint Hajnal Miklós elnökségi tag és kampányfőnök értékelése alapján jól szerepelt a Momentum által támogatott Csordás Anett a Budapest 8. és 9. kerületét magába foglaló választókerületben. Csordás a szavazatok 25,5 százalékát megszerezve második lett az 1400 szavazatot ráverő Jámbor András mögött, akit a 8. kerületi baloldali szervezet, a Szikra mozgalom indított, és a Párbeszéd, valamint az MSZP is beállt mögé.

A kerületben Csordással szoros versenyben a DK-s Manhalter Dániel lett a harmadik, az utolsó pedig nagy lemaradással a Jobbik által támogatott Demeter Márta.

Csordás Anett a Pikó Andrást a 8. kerületi polgármesteri székbe segítő C8 nevű civilszervezet embere volt, Pikó ajánlotta a Momentum figyelmébe. A jelölt szereplése azért lehetett sokaknak kiábrándító, mert a 2019-es önkormányzati választási eredmények alapján a 8. és a 9. kerületben is komoly támogatással rendelkezik a Momentum, egyes szavazókörökben minden pártnál (a Fideszt is beleértve) több szavazatot kaptak.

Fekete-Győrék egy péntek reggeli sajtóbeszélgetésen elismerték, hogy a Momentumnak lett volna saját jelöltje is a választókerületben, de végül szerencsésen egymásra találtak Csordás Anett-tel, és nem született olyan alku sem, hogy a C8 nyújt valamit a Momentum támogatásáért cserébe.

A 444 információi szerint azonban az, hogy a Momentum végül Csordás Anett mögé állt be, törést okozott a helyi alapszervezetben. Ezt Fekete-Győr és Hajnal sem tagadta, de szerintük az alapszervezet vitái nem voltak jelentősek, és ezeket a problémákat megoldották azzal, hogy a 8. és 9. kerületi momentumosok közül azok, akik nem akarták Csordás kampányát támogatni, inkább a szomszédos választókerületekben dolgoztak a momentumos jelöltek sikeréért.

Mindennek ellenére nem tartják rossz döntésnek, hogy Csordás Anettet támogatták, szerintük ugyanis ő jó jelölt volt, és a Momentum különben is sok választókerületben állt ki civil jelöltek mögött. A vereség oka szerintük inkább az volt, hogy Jámbor András és a Szikra tényleg kiemelkedően jó kampányt hozott le, Fekete-Győrék szerint Jámbornak a kellő ismertsége is megvolt a kerületben, ahol a Szikra baloldali programjára is nagy volt a fogadókészség.

A Momentum vezetése szerint Csordás Anett jól szerepelt, bár kikapott az egyik legnagyobb momentumos fellegvárban
Source:
Source 1

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here