A Parlagfűpollen No Egyesület – ami már évek óta küzd az átlátható és hatékony parlagfűirtásért – Jogellenes titkosítással rúg nagyot a parlagfű-allergiásokba a kormány címmel adott ki közleményt.

Azt írták, a „hatóságok idén sem végeznek szervezett, az egész országra, minden földterületre kiterjedő parlagfű-felderítést”, ezért „a mostani szezonban sem történik meg a parlagfűvel fertőzött területek általános mentesítése, és a szankcionálás”.

„Visszás jelenség, hogy a kormány a parlagfűvel fertőzött területek gazdáit továbbra is támogatja, a parlagfű elleni küzdelemre hivatott pénzt pedig eredménytelen röpködésekre, baráti szervezetek kitömésére és sikerpropagandájának finanszírozására használja” – írják.




Parlagfűültetvény Budapest Belvárosában, a Bálna közelében 2016 nyarán.



Fotó:
Zoltán, olvasónk

Az egyesület közleménye szerint szakértői gyomfelmérések alapján „Magyarországon több százezer hektár erősen fertőzött parlagfűvel”, de a hatóságok évente ennek 1 százalékát sem derítik föl. Azt írják:

„Az arányt a légi felderítések sem javították, mivel ezeknek a repüléseknek a költségükhöz képest gyönge a hatékonysága, és olyan időszakra szervezik őket, amikor a parlagfűpollen legnagyobb része már a levegőbe került. Ennek egyetlen oka lehet: nem akarják a nagybirtokosokat a haszonnövények (főként a napraforgó) betakarítása előtt mentesítésre bírni és bírságolni. Inkább hagyják, hogy az allergiások szenvedjenek.”

A szisztematikus, parcellaszintű hatósági felmérés helyett a parlagfüves területek felderítése nagyrészt a laikus lakosságra hárul, a bejelentéseket a NÉBIH fogadja és továbbítja a Parlagfű Bejelentő Rendszeren (PBR) keresztül.

Az egyesület azt írja, tavalyig az esetek egy részében hatósági visszajelzések is érkeztek a helyszíni ellenőrzés, a közérdekű védekezés vagy igen ritkán a többnyire jelképes mértékű bírság kiszabásának tényéről és időpontjáról, de túlnyomó részt már ekkor is „megsértették a Panasztörvény jogszabályait és nyilvánvalóvá váltak az eljárások közötti indokolhatatlan különbségek”.

2015-ben az akkori Alapvető Jogok Biztosa, Székely László sorozatos jogsértést állapított meg az évente milliókkal támogatott PBR-nél a közérdekű bejelentéseknél. Sokszor nem tájékoztattak, az esetek kivizsgálása vagy az intézkedés is elmaradt, ami sérti a petíciós jogot, a jogbiztonságot és a hatósági ügyek tisztességes intézésére vonatkozó alapjogokat. „Az ombudsman intézkedésre kérte fel az akkori minisztert, ám sem akkor, sem az utódja, Nagy István ideje alatt nem javult a helyzet” – írja a Parlagfűpollen No Egyesület.

Az egyesület szerint idén „tovább rontották a PBR felületét, az ombudsman ajánlásaival és a Panasztörvénnyel szemben már nem jeleznek vissza a kormányhivatalok és a jegyzők megtett intézkedésről vagy a terület mentesítéséről, ezzel a minimálisról nullára csökkentve az átláthatóságot”. „Az egyetlen válasz, amit a közérdekű bejelentő kap, hogy az ügye még folyamatban van vagy lezárásra került. A kétmillió allergiás érdekeit sértő titkosítás lehetőséget ad az eljárások körüli visszaélések leplezésére” – zárul a közlemény.

A Parlagfűpollen No Egyesület szerint jogellenes titkosítással rúg a parlagfű-allergiásokba a kormány
Source:
Source 1

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here