Françoise Gilot kapcsán már-már méltatlannak tűnik, hogy elsősorban Pablo Picasso múzsájaként emlegetik. Valóban ő volt az egyetlen nő, aki elhagyta a 20. század legünnepeltebb képzőművészét, ám Gilot életútja ennél jóval többel szolgál: a botrányos szakítás után ért fel úgy igazán oda, ahová már a Picasso előtti éveiben is készült, a kortárs képzőművészet nagyjai közé. A művésznő, aki az első sorból nézhette végig a huszadik századi művészvilág nyüzsgését november 26-án ünnepli századik születésnapját.

Bár az 1946-ban, a Pablo Picasso által festett Virágasszony láttán ember legyen a talpán, aki megmondja, kit is ábrázol a kép, köztudott, hogy a spanyol zseni múzsája, Françoise Gilot látható rajta. A kép ötletén Picasso és a 20. század festészetének egy másik halhatatlan alakja, Henri Matisse kis híján hajba is kaptak, az utóbbi ötlete volt ugyanis zöld haj és a kék bőr – Picasso dacosan licitált rá barátjára, és megfestette gyorsan a zöld hajú Gilot-t ő maga.

Françoise Gilot azonban sokkal több modellnél, akin a kor legnagyobb művészei összevesznek, sőt, annál is, hogy Picasso múzsájaként vagy Matisse barátjaként hivatkozzanak rá: Gilot saját művészetével jogosan foglal helyet a legnépszerűbb kortárs festők között. A művésznő november 26-án tölti be századik életévét, amelyből nyolcvanat a festészettel töltött, az első sorból nézte végig cseppet sem passzív szemlélőként az európai művészvilág nyüzsgését. A mai napig fest, Magyarországgal különösen jó kapcsolatot ápol, és aki csak két percet látott a vele készített interjúkból, annak egyértelmű, hogy Gilot tehetsége mellett egy rendkívül karakán, ám végtelenül kedves jelenség, aki a százhoz közeledve is fiatalos cinkossággal beszél az életről és a művészetről.

Egy magyar művész szárnyai alatt tanult

Édesapja meglehetősen szigorú neveltetése sarkallta arra, hogy már kiskorában a görög mitológiát tanulmányozza, és nagyon hamar kiemelkedő műveltségre tegyen szert. A művészet iránti érdeklődését édesanyjának és nagyanyjának köszönheti – előbbi maga is művész volt, rajzolni és festeni tanította, utóbbi által látott életében először festőt. Az anyja volt a művész, az apja a mentor – vázolta fel a családon belüli dinamikát egy interjúban. Gilot-t tanulmányai során lenyűgözték a galériák és múzeumok, és bár atyai unszolásra szorgosan gyűjtögette diplomáit – előbb a Sorbonne-on filozófia, a Cambridge Egyetem angol szakán szerzett diplomát, a jogi szakot már annak tudatában kezdte meg, hogy festőművész lesz. Ekkor nemcsak személyes ambíciói, de a háború is közbeszólt, Párizs megszállása alatt még az agitátorok listájára is felkerült, amiért virágot helyezett el az ismeretlen katona sírjánál.

afp A fiatal Francoise Gilot egy műteremben pózol Picassonak 1953-ban.

Gilot közben magyar mester kezei alatt kezdte tanulni a festőmesterséget: még igen fiatalon lett az akkor Párizsban élő Rozsda Endre tanítványa. A magyar szürrealista festőnél olajfestményekkel foglalkozott, de ami ennél is fontosabb, hogy kialakult a kettejük közti életre szóló barátság. Gilot volt az, aki hozzásegítette a magyar festőt ahhoz, hogy visszatérhessen a német megszállást követően Budapestre, a befolyásos édesapját vette ugyanis rá arra, hogy papírokat szerezzen Rozsdának. Gilot kísérte ki a Gare de l’Est pályaudvarra, ahol a karrierjével kapcsolatban érzett tanácstalanságával búcsúzott a festőtől. Rozsda a vonatról annyit kiáltott neki vissza:

Ezen ne törje a fejét, három hónap múlva talán megismerkedik Picassóval.

Művészből múzsa

Rozsda jóslata majdnem napra pontosan bevált: három hónappal később, közvetlenül élete első kiállítása után Pablo Picasso megpillantotta Gilot-t egy kis párizsi vendéglőben, és odasétált asztaltársaságához egy tányér cseresznyével – Picasso képein az azt követő időben gyakran feltűnt a gyümölcs. A festőnő az Életem Picassóval című memoárjában vallott a festővel töltött tíz évéről – a fent említett idézet is ebből a kötetből származik. Bár Picasso nagyon hamar szemet vetett a fiatal nőre, Gilot nem esett hanyatt a világhírű művész közeledésétől, előbb mély, intellektuális barátság fűzte őket egymáshoz, amely aztán lassan szerelemmé alakult.

Roger Viollet / Getty Images Pablo Picasso és Francoise Gillot 1951-ben.

Talán intellektuális, esetleg testi, de egészen biztosan nem szentimentális szerelem volt a miénk. Azért voltunk szerelmesek egymásba, mert mindkettőnknek jó oka volt arra, hogy csodálja a másikat

– vallott 2013-ban a Guardiannek a kapcsolatukról.

A memoárban nemcsak a világhírű románc részletei sejlenek fel, hanem kirajzolódik belőle Gilot sugárzó intellektusa is. Gilot már egészen fiatal korában Baudelaire-t és Villont olvasott, mivel álmatlansága miatt az olvasásba menekült. Vélhetően Picassót is ez fogta meg: az akkor 21 éves lányt nem tudta olyan egyszerűen az ujja köré csavarni. Gilot röviden ugyan, de a gyerekkoráról is szót ejt, elsősorban rendkívül határozott édesapja közbenjárásának köszönhetően vált olyan karakán és magabiztos nővé, akit a párizsi művészéletbe belecsöppenve sem kellett félteni, megállta a helyét a kor legnagyobb elméivel és legünnepeltebb művészeivel folytatott vitákban is. Volt is kivel vitáznia: a kor másik két festőlegendája – Matisse és Picasso mellett – Georges Braque és Fernard Leger is a társaságukba tartozott, de a könyvéből kiderül, hogy Marc Chagalltól Jean Cocteau-ig mindenkivel jóban volt – egyszer még Charlie Chaplint is vendégül látták. Az illusztris társaságban sem vett fel sztárallűröket, hű maradt határozott jelleméhez, véleményét sem rejtette véka alá, nem rettent meg mások tekintélyétől.

Karakán jellemének gyökerét gyerekkorában kell keresni, apja ugyanis mániákusan kényszerítette bele azokba a helyzetekbe, amitől rettegett: hiába félt a magas helyeken, fel kellett másznia, majd leugrania, hiába rettegett a víztől, meg kellett tanulnia úszni, sőt, hetente nagyobb teljesítményre ösztönözte. Saját bevallása szerint nyolc éves korára már nem félt semmitől, sőt, egyenesen kereste a veszélyt, a leküzdhetetlen akadályt. 21 éves korára egy újabb, minden addiginál félelmetesebb hegy lábához ért, az akkor már hatvanegy éves, ünnepelt művész személyében.

Mikor megismerkedtem Pablóval, tudtam, óriás áll előttem, és meg kell mérkőznöm vele. Úgy éreztem, hogy még ha egyenlőtlen erőkkel küzdünk is és teljes kudarc ér, olyan alkalom ez, amit nem utasíthatok vissza

– írja a memoárjában a sorsdöntő találkozásról. Bár történetét gyakran interpretálják úgy, hogy a fiatal festőtanoncot Picasso emelte fel, és tette nagy festővé, valójában Gilot már a találkozásuk előtt – rendkívül fiatal kora ellenére – generációja egyik legnagyobb reménységének számított. Ahhoz kétség sem fér, hogy együtt töltött tíz évük alatt Picasso oldalán sokkal könnyebben lett ismert alakja a párizsi művészéletnek, és bár saját munkáját egy ideig hanyagolta, művészileg is gyümölcsöző volt a kapcsolatuk. A mestertől elsősorban a munkamódszereit és a koncentráció fontosságát leste el. A könyvből egy meglehetősen rapszodikus kapcsolat rajzolódik ki, ahogy az örök sztoikus Gilot Picasso villámhárítójaként csillapítja a mester csapongásait, vagy épp a végtelenségig vitáznak a művészetről és a filozófiáról, többek közt arról, hogy miként kéne Picasso szerint visszatéríteni a festészetet az általa vélt helyes útra, vagy miért épp a kubizmusban látja a „tiszta festészet korszakát.” Az intellektuális eszmecserék mellett meg kellett küzdenie Picasso korábbi múzsáival is, akikből akadt szép számmal, ráadásul a mester nemcsak akkor kapott dührohamot, ha bármilyen ruhadarabját kidobták, a múltbéli kapcsolataitól sem igazán akart szabadulni. Kapcsolatuknak olyannyira részei voltak szürke szellemekként ezek a nők, hogy Gilot érthető módon egy idő után torkig volt az őt mindenhova követő exfeleséggel, vagy a naponta leveleket küldő volt szeretővel.

Michel Ginfray / Sygma / Getty Images Françoise Gilot a francia festőművész, Jean-Denis Maillart műtermében alkot.

Míg ugyan Picasso zsenijét nem vitatja el, addig legalább ugyanilyen határozottsággal festi le a mester pusztító nárcizmusát is egyértelműen kijelentve, hogy Picasso múzsája ide vagy oda, szerelmük egyáltalán nem volt eszményi.

Csak kétféle nő létezik számomra: az istennő és a lábtörlő – idézi gyakran Picasso egyik kedvelt mondását, Gilot pedig mindkettőből kapott.

Könyvében gyakran előkerül Picasso sajátos felfogása a női nemről: ha Gilot épp maga alatt volt, a gyerekvállalást ajánlotta gyógyírnek, az ugyanis minden nőt helyrepakol – vélte a festőművész. Gilot azonban nem gondolta úgy, hogy egy nőnek alá kellene rendelnie magát a férfiaknak, és el kéne veszítenie önmagát egy szerelem miatt – a már említett Guardian-interjúban elmondta, hogy bár ez volt számára a magától értetődő hozzáállás, ezzel a vélekedéssel vélhetően megelőzte korát. És végül tényleg ő lett az első nő, aki kiadta Picasso útját.

Kapcsolatuk felbomlását Picasso úgy élte meg, hogy látványos hadjáratot indított a nő ellen, igyekezve ellehetetleníteni őt a párizsi művészvilágban, sőt, a már említett könyv kiadását is nagy erőkkel próbálta megakadályozni. Ennél talán még fájóbb döntése volt, hogy nemcsak Gilot-tól határolódott el, hanem közös gyerekeiktől, Claude-tól és Palomától, akiket a szakítást követően többé nem látott.

David Cairns / Getty Images A művésznő a Picassoval közös gyermekeivel, Claude-dal ás Palomával 1966-ban.

Múzsából ismét művész

Gilot-t egyáltalán nem lepte meg Picasso viselkedése, és energiáit arra fordította, hogy végleg kiszabaduljon a bosszú hullámai alól: Amerikába költözött. Azonnal megcáfolta a rossz nyelvek jóslatait, miszerint Picasso bukott múzsája senkit nem érdekel majd a szakítás után: képei tovább fogytak, sőt, ezt követően végre ismét saját művészete által lett igazán elismert művész. Folyamatosan festett, képei iránt mindig volt kereslet, verseket és sketchbookokat adott ki, a Dél-kaliforniai Egyetemen tartott kurzusokat, a New York-i Guggenheim számára jelmezeket, maszkokat és díszleteket tervezett – egyszóval Amerikában teljesedhetett ki úgy igazán. Itt ismerte meg következő férjét, a szintén festő Luc Simont, akivel hét év és egy gyerek után váltak el útjaik. Igazi társát utána találta meg a járványos gyermekbénulás elleni vakcina kifejlesztője, Jonas Salk virológus személyében. A tudomány és a művészet közötti szakadékot Gilot először áthidalhatatlannak érezte, első találkozásukkor hozzá sem szólt az egyébként közlékeny nő a férfihoz, és amikor egy évvel megismerkedésük után Salk megkérte a kezét, azt válaszolta, hogy eszébe sincs férjhez menni. A virológus papírt tett le elé, és megkérte, írjon fel mindent, amit nem akar a házassága alatt, meglátja, mit tehet. Salk és Gilot egészen a virológus 1995-ben bekövetkezett haláláig, 25 éven át voltak házasok, és mikor meghalt, Gilot hosszú ideig nem volt képes festeni.

Tony Korody / Sygma / Getty Images Francoise Gilot későbbi férjével, az amerikai tudós Dr. Jonas Salkkal, aki feltalálta a gyermekbénulás elleni vakcinát.

Ezt követően ismét magára talált: a már említett, 1998-ban adott interjújában azt mondta, hogy véleménye szerint most csinálja a legjobb képeit.

Ezzel együtt újabb reneszánszát éli az elmúlt két évtizedben, a képei a korábbihoz képest sokszoros áron kelnek el az árveréseken, ahol gyakran ő maga is visszavásárolja saját műveit, mivel szereti, ha ott vannak nála.

Mindez még neki sem olcsó mulatság: átlagban 100 ezer dolláros áron kelnek el a festményei a Sothesby árverésein, sőt, idén májusban az aukciósház egyik árverésén az ő képe kelt el a legmagasabb áron: a Paloma gitárral című festményét 922 ezer fontért, azaz közel 373 millió forintért vásárolták meg. A Fox 5 idén nyáron készített interjút az akkor még 99 éves művésznővel, aki korát meghazudtoló energiával beszél még mindig életéről és a művészetről, és a mai napig fest manhattani lakásában.

Magyarországhoz nemcsak Rozsda Endrének köszönhetően kötődik: a Várfok Galéria 2000 óta rendszeresen szervez önálló kiállításokat a Gilot-életműből, sőt, mára a művésznő egyedüli európai galériájának mondhatja magát. A jubileum apropójából a galéria idén ősszel retrospektív kiállítást szervez Gilot munkáiból, a Várfok Project Roomban pedig pedig Françoise-ról álmodom: Françoise Gilot és Rozsda Endre barátsága címmel a két művész kapcsolatát állítja középpontba egy újabb tárlattal. Mindkét kiállítás november 27-től  2022. január 15-ig látogatható.

PL Gould / IMAGES / Getty Images

A festőnő az interjúk során gyakran kapja meg azt a megkerülhetetlen, de már-már feleslegesnek tűnő kérdést, miszerint Picasso hatása nélkül is ott tartana-e, ahol tart, amelyre szintén a Guardiannek adott elegáns választ: úgy véli, hogy igen, pontosan ott, hisz Picasso munkásságát egyébként is ismerte, tanulmányozta, ám épp a közelsége miatt úgy érezte, hogy hajlamos volt kicsit visszahúzódni élettársa művészetétől. De erre a munkásságával válaszol a leghatározottabban: a festészettel töltött nyolcvan éve alatt saját víziójával és magabiztosságával épített fel olyan szilárd lábakon álló karriert, ami anélkül a bizonyos híres szerelme nélkül is bátran állja meg a helyét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A százéves nő, aki tíz évet töltött Picassóval, nyolcvanat a festészettel
Source:
Source 1

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here