Eduard Klischnigg élete jó részét a különböző európai színházak színpadain, majombőrbe bújva töltötte, nevét ma azonban már alig ismerik.

A szárnyait a XVIII. és XIX. század fordulóján bontogatni kezdő magyarországi színjátszás kezdeti évtizedei egyáltalán nem voltak könnyűek. Az 1790-ben, Budán megszületett, elsőként magyar nyelvű előadásokat tartó társulatnak mindössze hat év jutott, a második próbálkozás pedig csak nyolc évig (1807-1815) maradt életben – annak ellenére, hogy minden alkalommal új, a színészek, illetve a pesti jogászhallgatók által lefordított darabot tűztek műsorra.

Eltűnésük után két évtizeden át a vándorszínészek, illetve a vidéki városok tartották életben a lángot, 1837-ben azonban megszületett a Pesti Magyar Színház, ami három évvel később elsőként vette fel a Nemzeti Színház nevet.

Mindez távolról sem jelentette azonban azt, hogy az ország innen kezdve csak a magaskultúrára szomjazott, hiszen a XIX. és XX. században egymást érték a különböző hosszúságú szórakoztató darabok, és új műfajok – köztük a gyorsan népszerűvé vált operett – is megjelentek, szűkítve a tragédiákra, operákra, vagy épp drámákra kíváncsi közönség méretét.

Nem kellettek tehát bonyolult történetek, vagy az érzelmek egész skáláján végigzongorázó előadások ahhoz, hogy az emberek egymás sarkára taposva fussanak a kasszák felé, sőt sokszor egy majomnak öltözött férfi történetbe illesztése, vagy egyszemélyes fellépése is elég volt a sikerhez.

A hirtelen fellángoló majomőrület középpontjában egy, egymásnak sokszor ellentmondó legendák és rejtélyek övezte férfi, Eduard Klischnigg állt, aki Nyugat-Európa nagyvárosai mellett Magyarországon is számos alkalommal is feltűnt, sőt egyszer a vele egy színpadon álló gyerek Blaha Lujzát is halálra ijesztette.

A férfinak már a születési helyéről sincs egyetértés: egy 1864-ben kiadott osztrák életrajzi lexikon (Biographisches Lexikon des Kaisertums Österreich, Vol. 12.) szerint 1813. október 12-én született Londonban, a későbbi források azonban Párizst, Bécset, sőt Moson vármegyét emlegetik, abban azonban legalább egyetértenek, hogy a gyerekkorát Londonban, Párizsban, illetve Bécsben töltötte.

Egy anekdota szerint a kis Eduard hétévesen, az iskolatársaival együtt látott pantomimelőadás hatására kötelezte el magát a színészet mellett, nem egyszerűen csak utánozta azonban a látott mozdulatokat, hanem másnap a tanterem egyik ablakán keresztül ugrott a tanára elé.

Azonnal eltanácsolták, így rövidesen ugyanazon az ablakon át távozott az intézményből.

Családjával együtt ezután Franciaországba költözött, rövid idő múlva azonban visszatértek Angliába, ahol a kis Eduard egyre több időt töltött a színészek közt, és eldöntötte: ő is így akarja szórakoztatni az embereket.

Kitartása végül meghozta a várt eredményt. A fiú először a londoni Drury Lane-en, a brit főváros legrégebbi, ma is létező színházában lépett színpadra, ahol előbb komikus szerepeket kapott, majd egy karácsonyi pantomim-előadáson bohócként mutatkozott be.

Első nagy sikereit azonban nem a Temze által kettészelt nagyvárosban, hanem Németországban, illetve Ausztriában utazva érte el, ahol 1830-ban a Joko, der Brasiliansiche Affe, azaz a Joko, a brazil majom című darab címszereplőjeként mutatkozott be. Az akkor még csak öt éve futó, lassan Európa minden kőszínházának és vándortársulatának színpadát meghódító előadás minden nézőnél azonnal betalált, hiszen nem egyszerűen csak a zenés drámák és balettek tulajdonságait vegyítette, de a témája is egzotikus volt, hiszen középpontjában egy emberéleteket megmentő csimpánz állt, akinek nevét több mint száz éven át a fogságban tartott orángutánok jó részére is ráragasztották.

Wikimedia Commons Egy jelenet a Joko, a brazil majom előadásából (rézmetszet, 1827)

Felmerül persze a kérdés, hogy mi vezette Klischnigget arra, hogy majmokat utánozzon. A választ a Magyarország (1914. júl. 8.) című napilap adta meg, ami szerint egy, a schönbrunni állatkertben tett látogatás volt a kiváltó ok, hiszen az ott látottak hatására a fiatal férfi egy szűcsnél borzas majombőrt csináltatott magának, majd rövid szakállat növesztett, hogy az arca még jobban beolvadjon a jelmezbe.

Keze majdnem a bokájáig ért, törpe testén pedig aránytalan, nagy fej himbálózott, óriási tapsi fülekkel

– írta róla a cikk, egyértelmű utalást téve arra, hogy valamilyen genetikai rendellenességgel küzdött, hasonló leírás azonban egyetlen másik hírben sem bukkan fel, így jó eséllyel csak a túl színes riporteri fantázia dolgozott a szerzőben.

Vannak azonban olyan információmorzsák, amik megcáfolhatatlannak látszanak: biztosra vehető például, hogy a következő években nem csak a bécsi Köngisstadtisches Theaterben, illetve a szórakoztatónegyeddé váló Práterben álló Renz-cirkuszban (itt különböző akrobatikus mutatványokat mutatott be, közönségkedvenccé azonban a felé dobott gyümölcsök elkapásával vált) tűnt fel, de Nápolyban, Velencében, Párizsban, Milánóban, sőt Hollandiában is fellépett.

New York Public Library / Wikimedia Commons A Joko, a brazil majom jeleneteinek egyike egy 1827-ben született rézmetszeten.

Fáradhatatlanságát végül siker koronázta, a bécsi Theater an der Wien 1836 júliusában bemutatkozó, Der Affe und der Bräutigam (A majom és a vőlegény) című darab főszerepében, Mamok bőrébe bújva a császárváros egy csapásra megismerte a nevét, elképesztő könnyedséggel és természetességgel való mozgásával, illetve hajlékonyságával az emberek ugyanis nem tudtak betelni, az előadások pedig teltházzal futottak.

Vakarózással a csúcsra

Az első európai körútja után Bécsbe érkező majomszínészt a Theater an der Wien irányítója, Carl Carl (Karl Andreas Bernbrunn, 1787–1854) előbb nem akarta a társulat tagjává emelni, jelezve, hogy már így is épp elég majom van Bécsben – állítja az egykorú legenda. Klischnigg ezt szomorúan tudomásul vette, sarkon fordult, majd az ajtó felé indulása előtt a bal lábával megvakarta a bal fülét – olvasható a Magyarországban (1914. júl. 8.).

A társulathoz tagjává válás történetét az Innsbrucker Nachrichten néhány évtizeddel korábban még teljesen másként mesélte el: a férfi eszerint egy, a színpadi díszlet részét képező ablakon át egy asztalra ugrott, aminél az igazgató ült. Előbb összegömbölyödött, majd felmászott a díszletre, ahonnan lezuhant, és eljátszotta a haldokló majmot. Carl teljesen le volt nyűgözve a produkciótól, így a szerződést azonnal aláírták.

A jogi karrierje helyett inkább művészeti pályáját egyengető, a bécsi operában Mozart Varázsfuvolájának egyik énekeseként bemutatkozó, de komikusként és színiíróként sikeressé vált Johann Nepomuk Nestroy (1801-1862) által direkt Klischniggnek írt, egy majom fogságból való szökését feldolgozó darab mellett a férfi három másik műben is szerepet kapott: a Franz Xaver Told (1792-1849) és a fiatal Georg Ott (1811-1885) által jegyzett Affe und Frosch oder​: Hudriwudris Zauberfluch jeleneteiben majomként és békaként, a La Peyrouse, oder der Affe von Malicolo című burleszkben tigrisként és teknősként növelte tovább a hírnevét, a Der Mensch als Affe, oder: Der Affe als Mensch (Az ember, mint majom, vagy: a majom, mint ember) azonban jókora kudarc volt, hiszen a kritikák és a nézők egyaránt klisésnek gondolták – derül ki az Osztrák Tudományos Akadémia vonatkozó aloldaláról.

Klischnigg egy év alatt negyvenkilencszer bújt Mamok bőrébe, hamarosan azonban elege lett az egyhangúságból, így elhagyta Bécset, hogy egy olmützi (ma Olomouc, Csehország) társulattal indulhasson európai körútra.

A rövidesen Krakkóban, Prágában, Párizsban, Rigában, Brnóban, Kronstadtban, Angliában, sőt Pesten is fellépő férfit természetesen mindig megelőzte a híre, így mindenhol tömegek gyűltek össze miatta, akik túlszárnyalhatatlan csodaként tekintettek rá. Egy anekdota szerint rajongói közt tudhatta például az angol trónörököst is, aki egy előadása után a következőképpen gratulált neki:

Mr. Klischnigg, maga századunk legnagyobb majma!

A különböző városokban aratott nagy siker őszintén meglepte a színikritikusokat, egyszerűen nem értették a siker titkát – Prágában egyenesen attól tartottak, hogy a kultúrára vágyó emberek egyszerűen elfelejtették, hogy mi az ízlés.

A félelem nem volt egészen alaptalan, hiszen a majomszínész Hamburgban telt ház előtt hozta a legjobb formáját, miközben a valaha élt legnagyobb német színésznők egyike, Sophie Schröder párhuzamosan futó vendégszereplésére alig néhányan voltak kíváncsiak.

A Klischnigget körüllengő legendák mindeközben tovább sokasodtak. A Prágában megjelenő német nyelvű lap, a Bohemia 1837-ben már arról írt, hogy a férfi talán egy ismert bankár elrabolt fia, mások azonban úgy gondolták, hogy szülei egyszerű vándorszínészek voltak.

Pontos válaszokra persze nem is volt szükség, a rejtélyesség feltehetően hozzátett a Klischnigg-hatáshoz, ami minden generációt elért. Az előadások utáni napokban Bécs utcáin képtelenség volt például úgy végigsétálni, hogy az ember ne látott volna mindenhol majmokat utánozni vágyó gyerekeket – derül ki a Der Humorist 1840-es évfolyamából.

Honművész, 1838. december 9. / Arcanum Digitális Tudománytár

Az életmű részletei máig feltáratlanok, így nem tudni, hogy a következő években mi történt a színésszel, az azonban biztos, hogy néhány hónappal a magyarországi forradalom és szabadságharc leverése után, 1850-ben már újra Bécsben, a Der Orang Utang főszerepében találhattuk volna, de a nézők a Theater in der Josefstadtban futó Der neue Robinsonban, illetve annak betétdarabjában, a néhány perces Der Frosch-Prophetben (A békapróféta) is láthatták.

A férfi rövidesen megházasodott. A szárnyra kapott pletykák szerint a legendás állatidomár, a saját menazsériát (betanított, ketrecbe zárt vadállatokkal teli, a modern állatkertek ősének tartott intézményt) kézben tartó Hermann van Aken lányát vette feleségül, köszönhetően annak a szerencsés véletlennek, hogy van Aken őt szerződtette a megbetegedett orángutánja helyettesítésére, így találkozott a lánnyal, akivel hamarosan egymásba szerettek.

Wikimedia Commons

Mindebből azonban egy szó sem volt igaz, hiszen Klischnigg valójában egy Peschl, vagy Preschl nevű bécsi kóristát vett feleségül, az 1850-es évek hajnalán pedig már vagyonos emberként volt a bécsi művészeti élet megkerülhetetlen tagja, fellépései pedig megritkultak.

1857-ben élete első nagy sikert hozó színdarabját, a Der Affe und der Bräutigamot is újra színpadra állították, Mamok bőrében azonban már nem tudta hozni a régi formáját: a Presse színikritikusa szerint az előadás kiábrándító volt, az akkor negyvenes évei derekán járó színésszel ugyanis nagyon rosszul bánt az idő.

Ez azonban távolról sem jelentette a furcsa karrier végét, sőt, úgy tűnik, hogy rövidesen sikerült visszarázódnia a régi kerékvágásba: újra európai körútra indult, aminek során Győrben a vándorszínészek lányaként született, akkor mindössze kilencéves Reindl Ludovikával (1850-1926) is találkozott.

Budapesti Hírlap, 1858. február 27. / Arcanum Digitális Tudománytár

A rövid ideig tartó első házassága miatt Blaha Lujzaként a magyar színjátszás egyik központi alakjává vált színésznő az Érdekes Ujság hasábjain (1913. ápr. 6.) így emlékezett vissza az itthon leginkább Klizsnik Ede, vagy Klizsnik Eduárd néven emlegetett majomszínésszel töltött időre:

Klizsnik majomember volt és vendégszerepelni jött hozzánk. Belebujt egy majombőrbe és ugrált, futkározott, köhögött, mimikázott. Olyan volt, mint az igazi majmok a vásári panorámák előtt. Én is játszottam Klizsnikkel.

A darabnak ez volt a cime: „Egy óra“ és én egy kis fiút játszottam benne. Ezt a kis fiút elrabolja a majom, aki az ablakon át jön a házba, felkapja a gyereket, aztán elfut vele. Elviszi az erdőbe és mivelhogy ott is a nyomába vannak egyre, hát elbújik vele egy ládába. Ezt a ládát nem fogom elfelejteni soha. Amikor arra került a sor, hogy Klizsnikkel belebujjak, hát sírni kezdtem és olyan rettenetesen féltem, hogy majd kitört a nyavalya. Hiába mondogatta mama és a többiek : „Ne félj, ez csak egy bácsi, aki belebujt a majombőrbe!“ — én egész testemben remegtem és úgy féltem, mint még soha.

Klizsnik nagyon tetszett és maradt nálunk jó ideig. Szigeti bácsi minden darabba szőtt bele olyan jelenetet, amelyet majomnak kellett eljátszani és ez minden este becsalta a közönséget. Később, amikor Klizsnik elment a társulattól, a fiatal Érczy kezdte őt utánozni. Ő neki is­ csináltattak majombőrt, ő is ugrándozott, szaladgált, meg mimikázott; de vele nem féltem a ládába bújni, mert ő mégse volt olyan igazi majom.

Nem kizárt, hogy nem itt játszottak együtt először, Rátonyi Róbert Operett című könyvében ugyanis arról ír, hogy a kis Ludovika első, négyévesen kapott színpadi szerepe végső soron Klischniggnek volt köszönhető. Az utazó társulat igazgatója, Kőszeghy Endre eszerint a Domi, az amerikai majom egyik jelenetében számított rá. A kislánynak egy hordóban kellett várnia, míg rá nem talál az ijesztő majom, majd kiugrani, és annyit sikítani:

Jajj, a majom bácsi!

Bécsben a következő évtizedben számos darabban kapott vezető szerepet: a rövid életű bécsi Thaliában a Zambuko, oder: Affe und Zigeuner (Zambuko, avagy: Majom és a cigány, 1861), az Albo, der Affe von Malicolo (Albo, a Malicolói majom, 1862), a Der Frosch im Stadtpark zu Kwang-Kiang-Fui (Béka Kwang-Kiang-Fui parkjában, 1863), a Josefstadt-Theaterben pedig a Jago, oder: Der Affe von Peru (Jago, avagy a perui majom, 1864) tornászmutatványokkal teli jeleneteiben találkozhattak vele a nézők, 1862 szeptemberében azonban néhány előadás erejéig Debreceni Nemzeti Színházba is átruccant: A néma és majom, A majom és a vőlegény, illetve A béka próféta és Az új Robinson magyar nyelvű plakátja A Debreceni Egyetem Elektronikus Archívumában ma is látható.

Nefelejts, 1868. május 17. / Arcanum Digitális Tudománytár

Az 1865-ben Szegeden feltűnő Klischnigg a következő évtől lányával, a szintén a színpadot választó szőke Eldorával (ő később a színész Wilhelm Knaack felesége lett) együtt lépett fel. Magyarországra is többször visszatértek: 1868-ban Pesten és Budán (a Városligetben, illetve a budai népszínházban), illetve több vidéki városban játszottak, de Szegeden (1872), Székesfehérváron (1873), valamint az immár Budapestként emlegetett főváros két pontján, a mai Klauzál téren állt Miklóssy Színházban, és a Ligetben (1874) is találkozhattak velük a könnyű szórakozásra vágyók.

A színpadon mindvégig magyarul beszélő lány akcentusa az évek múlásával furcsa módon egyre vaskosabbá vált: a Szegedi Híradó (1872. márc. 24.) szerint idegenszerű, legtöbbször érthetetlen kiejtésével nem igazán segítette a történet megértését, ezzel pedig  két évvel később az Ellenőr (1874. jún. 23.) is egyetértett.

Szegedi Híradó, 1872. március 24. / Arcanum Digitális Tudománytár

Klischnigg élete utolsó éveit főként az immár az Osztrák-Magyar Monarchia egyik fővárosává vált Bécsben töltötte, ahol továbbra sem távolodott el a majomszerepektől. Mindezt azonban a szükség hozta, hiszen a pénzét tőzsdei spekulációkkal, illetve kisebb-nagyobb befektetésekkel gyarapítani próbáló férfi vagyona csökkenni kezdett, az 1874-es bécsi kiállítás utáni pénzügyi válságban pedig mindenét elvesztette.

A bécsiek sem maradtak azonban majomszínész nélkül: a Josefstadt-Theaterben a Der Waldmensch in Hütteldorf (A hütteldorfi vadember) című darabra jegyet váltók nézhették a játékát. Produkciója a Neue Fremden-Blatt szerint már-már a régi időket idézte, hiszen a Kitschnigg életkorát néhány évvel magasabbra saccoló riporter szerint a színpadon egy hatvanöt-hetven éves férfitől hihetetlen hajlékonysággal játszott, majomként ugrándozott és gesztikulált.

Hasonló sikert válthatott ki a Carltheaterben való felbukkanása is: 1875-ben a Die Reise um die Erde in achtzig Tagen (Nyolcvan nap alatt a Föld körül) egyik szerepében tűnt fel.

Karrierje ezzel azonban jó eséllyel véget ért, hiszen szervezetét rövidesen a helytelen táplálkozás, illetve a rossz lakhatási körülmények kiváltotta tuberkolózis támadta meg, állapota pedig rosszabbodott. A Bécs második kerületében, pályája két fontos helyszínét, a Carltheatert és a Pratert is magában foglaló Leopoldstadtban 1877. március 17-én, hetvenhárom (más források szerint hetvennégy) évesen elhunyt férfi sírja a közeli matzleinsdorfi evangélikus temetőben található.

Halálhíréről a Szegedi Híradó (1877. márc. 25.) így számolt be:

Az ő majomszerepeivel évtizedeken át valóságos jótevő, gondviselés volt a zavarban és szükségben levő szinigazgatókra nézve nemcsak Németországban s Európa más országaiban, hanem hazánkban is. Ez az ezermester nem fog több szinigazgatót kisegiteni, mert szegény a napokban Bécsben meghalt.

A férfi pályája jó részét ma is homály fedi, neve azonban az azóta eltelt közel százötven évben is fennmaradt, hiszen előbb a különböző utánzóira, majd a különböző testi torzulásokkal rendelkező emberekre, a furcsán kicsavart szókígyókra, a hajlékony emberekre és tornászokra is klischniggerként, vagy klischniggként hivatkoztak. A kifejezés azóta is rögzült a nyelvben: az előrehajló (frontbender) számok ma is Klischnigg nevét viselik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A világ legnépszerűbb majomszínésze, aki a gyerek Blaha Lujzát is halálra ijesztette
Source:
Source 1

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here