Görögországban csak a koronavírus ellen beoltott emberek mehetnek be az éttermek zárt tereibe és a kulturális rendezvényekre, jelentette be Kiriákosz Micotákisz miniszterelnök hétfőn Athénban.

Ez az intézkedés annak a kormányzati stratégiának a része, amellyel oltakozásra igyekeznek serkenteni a lakosságot, írja az MTI. A görög miniszterelnök egyben közölte, hogy kötelezővé teszik az oltást az egészségügyi ágazatban, illetve az idősápolásban dolgozók számára, akiket máskülönben felmentenek a munkavégzés alól. A jövőben kiterjesztik az oltási kötelezettséget a sorkatonákra is.

Nem fogjuk ismét lezárni az országot egyesek hozzáállása miatt

– hangsúlyozta Micotákisz az állami televízióban. Aláhúzta, hogy a kórházak intenzív osztályain kezelt páciensek 99 százalékát nem oltották be.

Kiemelte, hogy Görögország, más államokhoz hasonlóan, a koronavírus jóval fertőzőbb delta variánsának és a be nem oltott embereknek a kettős kihívásával néz szembe.

Ebben az értelemben nem Görögország, hanem a be nem oltott emberek vannak veszélyben

– tette hozzá.


Az utóbbi tíz napban ismét megugrott a fertőzöttek száma a járványügyi korlátozások lazítása nyomán. Szakértők felhívták a figyelmet, hogy a vírus terjedését nagy részben a fiatalok éjszakai bulizásai segítették elő. Az elmúlt két hétben Görögországban százezer lakosra átlagosan hetven koronavírus-fertőzött jutott.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Aki nem oltatta be magát, nem mehet étterembe Görögországban
Source:
Source 1

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here