Hölgyeim és uraim, tisztelt nagyérdemű publikum! Köszöntjük cirkuszunkban, ahol bűvészeink bemutatják a „rövid idő alatt nagy mennyiségű pénz elégetése” nevű attrakciót! Az El a kezekkel a papámtól! tulajdonképpen pozitív csalódás, mert még ennél is pusztítóbbnak vártuk, de azért a jótól így is távol áll. Kritika.

Úgy tűnik, a magyar filmnek épp egy olyan évében járunk, amikor hirtelen rácsodálkozik a szakma évtizedes műfaji hiányosságaira, kihagyott ziccereire. Így esett, hogy az első magyar horrorfilm – Post Mortem – után nem sokkal mozikba került az első magyar karácsonyi romantikus komédia – Nagykarácsony –, most pedig, alig néhány héttel később újabb elhanyagolt műfajba hoz egy versenyzőt a honi filmszakma, éspedig az élőszereplős gyerek- és ifjúsági film zsánerébe.

Ezen a fronton egyébként a magyar filmkultúra meglehetősen gazdag állománnyal rendelkezik, a mai középkorúak hosszan tudnák sorolni azokat a régi gyerekfilmes, sorozatos kedvenceiket, amelyeket kisgyerekként, kiskamaszként imádtak. A zsáner iránti szakmai érdeklődés azonban jó ideje alább hagyott, átadva helyét a fizetős gyerekcsatornákon töméntelen mennyiségben rendelkezésre álló ifjúsági tartalomnak, legyen az akármilyen hullámzó minőségű. Dobó Kata és az NFI azonban néhány éve arra jutott, hogy ez nem mehet így tovább, kell egy új, hazai gyerekfilm a mozikba,

ebből lett az El a kezekkel a papámtól! című cukorkaszínű lázálom, amit a milliárdos büdzsé nem, csak néhány aranyos gyerekszínész tud felrángatni a középszerig.

A sztori gyakorlatilag a jól ismert meseképletet meséli újra megözvegyült királlyal, elárvult királykisasszonnyal és a mesés királyságra fogát fenő gonosz mostohával. Csak éppen itt a király egy ügyvéd, bizonyos András, a királykisasszony az ő lánya, Dorka, aki a mesék és a bűvészkedés világába menekül anyja hiánya elől, a gonosz mostoha pedig apja egyik kolléganője, Viola, aki valójában messze nem mostoha még: András csak készül feleségül venni. Ezzel együtt az eljegyzés bejelentésekor a nőt be is költözteti a házukba, Dorka pedig egyből háborúzni kezd az új jövevénnyel, aki nem örül annak, hogy a kislány ilyen élénken őrzi anyja emlékét. Egy komolyabb összetűzés után Dorkát táborozni küldik, hogy a levegőváltozás jobb belátásra bírja. Dorka persze eltökéli, hogy hazaszökik folytatni a szabotázst, csak az angyali táborvezető, Eszter fifikás módszereinek hála marad a táborban. A kezdeti ellenségeskedés után lassan barátokat szerez, akik a gonosz mostoha elleni tervében is segítik.

https://www.youtube.com/watch?v=OmEpQDO_kIQ

Fentiek közepette Dorka és a további szereplők időről időre dalra fakadnak-táncra perdülnek, az El a kezekkel a papámtól! ugyanis egy musical. Bár ne tennék, bár ne lenne az. Az utóbbi hetekben mozikba és streamingre érkezett, első rangú filmmusicalek – Tick, Tick… Boom!, West Side Story – mellett ugyanis a minőségbeli zuhanás, amit az El a kezekkel a papámtól! mutat, még nyilvánvalóbb, mint amilyen önmagában lenne. De ha ezektől elvonatkoztatunk, és csak saját műfaján belül vetjük össze a filmet az elődökkel, akkor sem fényesebb a helyzet: a zenés mesefilmek-rajzfilmek frontján ugyanis a versenyt olyan nagypályásokkal kellene felvenni, mint a Disney, a Pixar, a DreamWorks és a többiek – és bár a dolog nem lenne lehetetlen, de ennek a filmnek ez a küldetés látványosan nem sikerül.

Hibádzik ugyanis a legfontosabb elem: a levakarhatatlanul ragadós, fülbemászó slágerek. Egy zenés Disney-filmmel ugyanis lehet akármennyi bajunk – bár a Disney gépezete olyan bejáratottan működik, hogy nagyot hibázni nem szoktak – egyvalamiben biztosak lehetünk, éspedig, hogy a moziból a filmzenét dudorászva fogunk kijönni, a következő években pedig nem nagyon lesz olyan karaoke-est, vagy tehetségkutató-casting, ahol ne hangzana el az adott film valamelyik dala.

Itt ez a veszély nem fenyeget: az El a kezekkel a papámtól! egyetlen dalából sem ragad a néző fülébe semmi.

De van ennél nagyobb gond is a dalokkal: hogy a film megszegi a zenés színház és film alaptörvényét, miszerint dalra akkor fakadunk, amikor érzelmileg olyan magasra csapnak a hullámok, hogy azt már csak dalban lehet elmondani. Itt a dalok derült égből, váratlanul érkeznek, nem egyszer konkrétan semmilyen kapcsolattal a dalt megelőző jelenethez, ennek legszebb példája mindjárt az első dal, amely úgy hangzik el, hogy Dorka megkérdezi jóbarátját, a bűvész ambíciókkal megáldott kertészt, Fricit, hogy hány anyukája lehet egy embernek. Frici közli, hogy majd ő elmagyarázza ezt a dolgot, ezt követően pedig előadnak egy dalt közösen a bűvészkedésről, melyben szülők lehetséges számáról szó se esik.

https://www.youtube.com/watch?v=OmEpQDO_kIQ

És ezen nem segít az sem, hogy egyébként mindeközben a koreográfia kedves, és a látvány is egészen a helyén van, a jelenetben pedig történetesen a hazai független színházi szcéna egyik legtehetségesebb színésze, Nagypál Gábor bohóckodik kipödört bajusszal, végre egyszer nem sztereotipikus cigány karaktereként. Bár egyébként itt kell megjegyeznem, hogy az efféle közpénzégető produkciók egyedüli létjogosultságát nagyjából abban látom, hogy munkát adnak az egyébként krónikusan alulfizetett, jobb sorsra érdemes színpadi színészeinknek. Akik egyébként itt is megteszik, amit a forgatókönyv szűkre szabott lehetőségei megengednek nekik. Ők, és a táborozó gyerekek között fellelhető néhány egészen ügyes gyerekszínész húzza felfelé a film átlagát, de nagyon magasra, sajnos, ők sem tudják – csak annyit érnek el, hogy kisebb legyen a pusztítás, mint amire az előzetes és Dobó Kata korábbi rendezői munkássága nyomán számítottunk.

Ahogy a film veszélyes gonosztevőjének kikiáltott Hudák nevű furcsa hibrid lény, akit a gyerekek hüllőként emlegetnek, miközben szőrös, a föld alatt él, és leginkább a Harry Potter patkány-animágusára, Peter Pettigrew-jára hasonlít, épp olyan kaotikus és tisztázatlan a film egésze. Karakterek egész sora van a filmben csak azért, hogy eggyel többen legyenek, a főszereplők közötti kémia annyira nem létezik, hogy azon semmilyen lábrángás nem segít, és a filmre elköltött, hazai viszonylatban bődületes összeg – amit kétségkívül leginkább jelmezekre és CGI-ra költöttek – sem elég ahhoz, hogy a hiányos rendezői kompetenciát, jóízlést és mondandót pótolja.

Az El a kezekkel a papámtól! december 9-től nézhető a mozikban. 24.hu: 3/10

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Az El a kezekkel a papámtól nem annyira rossz, amilyennek vártuk, de ez nem jelent sok jót
Source:
Source 1

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here