Ruszwurm cukrászda a Várban


Fotó:
Wikimedia Commons

Pereskedésbe torkollott a Budavári Önkormányzat és Szamos Miklós vitája a több mint 190 éves Ruszwurm cukrászda használati és bérleti jogairól, a bíróság pedig az ügyben az önkormányzatnak adott igazat. Erről V. Naszályi Márta, I. kerületi polgármester számolt be Facebook-oldalán szombat délelőtt.

A cukrászda és az önkormányzat viszonya még az előző fideszes polgármester, Nagy Gábor Tamás idején durvult el, miután az ingatlant tulajdonló kerület fel akarta emelni a cukrászda rendkívül alacsony bérleti díját.

A bérleti szerződést 2015-ben Nagy és hivatala felmondta, amit Szamos megtámadott, válaszul 2019-ben az önkormányzat pert indított. Miután az önkormányzati választáson győzött, V. Naszályi a per felfüggesztését kezdeményezte és egyezkedni próbált Szamossal.

A polgármester elmondása szerint jól is haladtak a tárgyalások, de az utolsó pillanatban a cukrászda üzemeltetője kihátrált a megállapodásból, azzal, hogy nem is csupán bérleti joga van a Szamos családnak, hanem tulajdonjoga.

A megállapodás elmaradásával a per folytatódott, és az I. kerületi önkormányzat első fokon mindenben győzött, egy eljárásban pedig már másodfokon is nekik adott igazat a bíróság. A bíróság kimondta a bérleti jogviszonyok megszűnését, és hogy 100 milliós nagyságrendű használati díj illeti meg.

„Személy szerint csalódottságot érzek azért, mert a rengeteg belefektetett munka és a segítő szándék ellenére Szamos Miklós nem fogadta el a felé nyújtott segítő kezet, a bíróság döntését követően pedig olyan személyeskedő kijelentéseket tett és tesz, amelyek méltatlanok egy ilyen szakmájában kiváló ember életútjához és az általa létrehozott vállalkozáshoz” – írja a poszt végén V. Naszályi Márta. (hvg.hu)

Az I. kerületi önkormányzatnak adott igazat a bíróság a Ruszwurm cukrászda ügyében
Source:
Source 1

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here