Feljelentést tett Varga Gergő, a Demokratikus Koalíció újbudai önkormányzati vezetője, miután állítása szerint egy férfi megütötte, mialatt ajánlásokat gyűjtött az őszi ellenzéki előválasztásra. Az esetről a párt sajtóirodája tájékoztatta az MTI-t.

Varga a Facebook-oldalán azt írja: „egy őrjöngő Fidesz-hívő úgy gondolta, a véleményének úgy ad nyomatékot, hogy mellbe vág a táskájával.”

A bántalmazó férfi a jelentés szerint a kiérkező rendőrökkel is vitába keveredett, és azt mondta nekik, hogy a „DK képviselőjének és aktivistáinak baseballütővel kell szétverni a fejét”.

„Elkeserítő, hogy Orbánék uralma alatt ilyen szintű gyűlölet harapózott el az országban, de mi, európai magyarok hiszünk abban, hogy a 2022-es választás után ez is megváltozik” – zárul a közlemény.

Varga Gergőnek volt már köztéri incidense: 2019. februárjában, a miniszterelnöki évértékelő idején a biztonságiakkal került összetűzésbe a Várkert Bazárnál. Akkor az általa kifeszített O1G-feliratú molinókat a biztonságiak eltávolították, Varga állítása szerint pedig eközben az egyik őr arcon ütötte és leverte a szemüvegét.

Később feljelentést tett, és egyben panaszt is amiatt, hogy a helyszínen tartózkodó rendőrök igazoltatták, miközben egy vetítőgéppel O1G-feliratot próbált kivetíteni a a Magyar Tudományos Akadémia épületére.

Bántalmazás miatt feljelentést tett egy ajánlásokat gyűjtő DK-s képviselő
Source:
Source 1

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here