A szakrendelők készen állnak, bármikor kezdődhet a tömeges oltás, csak vakcina kell – mondta a 24.hu-nak a járóbeteg szakellátási szövetség elnöke. Ha a szakrendelőkben is beindul a lakosság oltása, fel kell készülni rá, hogy tolódik a betegek ellátása.

Működik a járóbeteg-ellátás, fokozott higiénés rendszabályok mellett, de normális kerékvágásban megy tovább a járvány harmadik hullámában – foglalta össze röviden Dr. Pásztélyi Zsolt, a Medicina 2000 Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség elnöke a 24.hu-nak a szakrendelők helyzetét a harmadik hullám legdrámaibb szakaszában. A járvány egy évvel ezelőtti kezdetekor nemcsak a kórházak, de a szakrendelők is jelentősen visszavettek a kapacitásaikból, már csak azért is, mert a 65 év feletti orvosokat kivonták az ellátásból. Ez az egészségügyi dolgozók beoltásával megváltozott.

Be vagyunk oltva, már senki nem fél

– mondja Pásztélyi Zsolt, utalva arra, hogy hiába terjed sokkal dinamikusabban a járvány Magyarországon, mint az elmúlt egy év alatt bármikor, az oltásnak köszönhetően a szakellátásban már az idősebb orvosok is részt tudnak venni. Sőt, a fertőzés miatt kiesőket tekintve is jobb a helyzet: amíg a második hullámban sokan fertőződtek meg és estek ki az ellátásból, most a koronavírusos egészségügyi dolgozók száma elenyésző a szakrendelőkben, és csak azok közül kerülnek ki, akik nem vették fel az oltást.

A március 1-jén hatályba lépett, az egészségügyi jogállásról szóló törvény sem kényszerítette térdre a szakrendelőket, sőt: Pásztélyi Zsolt azt mondja, bővült is az alkalmazottként tevékenykedő orvosok létszáma a járóbeteg-ellátásban. Bár voltak távozások, vannak olyanok is, akik máshonnan kiléptek, és átjöttek hozzánk – fogalmazott, hozzátéve: hat százalékkal nőtt a munkavállaló orvosok által ellátott óraszám a szakrendelőkben a szövetség belső felmérése szerint. Főleg vállalkozásokból, de esetenként kórházakból is átléptek orvosok a szakrendelőkbe.

Az ellátásban nyilván előfordulnak helyi különbségek, sokféle élethelyzet van ma Magyarországon, de alapvetően nem romlott sem az asszisztensi, sem pedig az orvosi jelenlét a járóbeteg-ellátásban – foglalta össze a helyzetet az elnök. „Némi kiesést” az jelent, hogy a szakrendelőkből is át kell irányítani orvosokat, asszisztenseket kórházi Covid-osztályokra. Mivel azonban a betegforgalom is kisebb, illetve teret nyert a telemedicina az ellátásban, az átvezénylések nem okoznak kritikus fennakadásokat – fogalmazott Pásztélyi Zsolt.

Az ellátás menetét azonban átrendezheti a szakrendelők oltóközponttá alakítása. Pásztélyi Zsolt szerint a krónikus gondozási események „átköltöznek” telemedicinára: telefonon kérhet egy időpontot a páciens, és akkor fogja őt visszahívni az orvos, aki így telefonon látja el a betegét.

Várnak az oltóanyagra, hogy megindulhasson az oltás, tette hozzá. A szakrendelők esetében is a háziorvosokéhoz hasonló problémával kell szembenézni: nem állnak rendelkezésre az egyes vakcinákhoz szükséges hűtőberendezések és kapacitások – nem úgy, mint a kórházakban – így nehezebb lesz megoldani ezek logisztikáját.

Ennek ellenére a szakrendelők kész beosztásokkal és működési renddel várják, hogy legyen elegendő vakcina, és megkezdődhessen a lakosság oltása – mondja Pásztélyi Zsolt. Az ellátás átütemezése az oltás alatt úgy zajlik majd a tervek szerint, hogy az az orvos, aki például reumatológiai vagy szemészeti rendelést visz, öt órában átmegy az oltópontra, a betegeik előjegyzését pedig későbbi időpontra tolják, ahogy a beteg állapota engedi. Az elnök azt ígéri, a sürgős ellátást igénylő betegeket a következő időszakban is el fogják látni.

„Be vagyunk oltva, már senki nem fél”
Source:
Source 1

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here