„A koronavírus ellen beoltott négymillió magyar állampolgár egyúttal négymillió figyelmeztetés a baloldali pártoknak arról, hogy az emberélet védelme fontosabb bármilyen politikai megfontolásnál” – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Rogán Antal államtitkára arról beszélt, hogy az oltási program az elmúlt évtizedek legnagyobb logisztikai hadművelete Magyarországon, sok ezer ember munkája kell ugyanis ahhoz, hogy minden gördülékenyen menjen. Dömötör Csaba ezért megköszönte mindenki munkáját, aki lehetővé tette a négymillió beoltott elérését: orvosoknak, ápolóknak, sofőröknek, önkormányzati és kormányhivatali munkatársaknak, rendőröknek,  katonáknak és az önkénteseknek is.  Hangsúlyozta, „minden egyes beadott vakcinával azon túl, hogy az életet védjük, visszaszerezzük szabadságunk egy újabb darabját”.

Dömötör Csaba megjegyezte, egy ekkora logisztikai műveletnél időközönként lehetnek fennakadások, az oltási program ennek ellenére ütemesen halad, csütörtökön és pénteken is rengetegen kaptak oltást. 

A kabinet képviselője örömét fejezte ki, amiért az „oltásellenes kampánynak” korlátozott volt a hatása. „De azért mégiscsak volt, mert a baloldali elemző intézetek is azt mutatták ki, hogy a saját támogatóik hallgattak leginkább a baloldali politikusok elbizonytalanító kampányára” – mondta.  Dömötör Csaba arra kérte a választókat, ne hallgassanak a baloldali politikusokra, mert minden vakcina hatásos.

Dömötör Csaba: A négymillió beoltott figyelmeztetés a baloldalnak
Source:
Source 1

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here