Életveszélyt okozó testi sértés, és minősített rablás miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség azzal a 27 éves nővel szemben, aki tavaly júliusban kirabolt egy 83 éves asszonyt az egyik pesterzsébeti buszmegállóban. A nyugdíjas nő súlyos, életveszélyes fejsérülést szenvedett az esés során.

A nő a „Sósfürdő” nevű buszmegállóban figyelt fel az idős asszonyra, akit nagy erővel fellökött, hogy megszerezze a táskáját. A lökés hatására a nyugdíjas elesett, a támadója ekkor kikapta a táskát a kezéből, és elfutott vele a HÉV átjáró irányába. Menekülés közben átkutatta az áldozata táskáját, eltette a pénztárcában talált 25 ezer forintot, a táska további tartalmát pedig eldobálta.

A rablást látva, egy arra járó férfi az asszony segítségére sietett, ezután pedig az elkövető után szaladt, és őt megállította, majd egy szintén arra járó szabadnapos rendőr segítségével visszatartotta a rendőrök kiérkezéséig. A kirabolt nő életveszélyes fejsérülést szenvedett a támadás során.

Az ügyészség letöltendő fegyházbüntetést és pénzbüntetést kért az elkövetőre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Életveszélyes fejsérülést szenvedett az idős nő, akinek kitépték a táskáját a pesterzsébeti buszmegállóban
Source:
Source 1

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here