Impresszív látványvilág segítségével éled újjá a háború utáni, porig rombolt Berlin A legyőzött című bűnügyi thrillersorozatban, melyet a Netflixen láthat a magyar közönség. Megéri nyolc részt eltölteni a szövetségesek megszállta egykori birodalmi főváros romjai között a szereplőkkel? Kritika.

A háborúnak vége, Hitler és a nácik elbuktak, a szövetségesek ellenőrzik Berlint, a németek pedig végre boldogok lehetnek

– harsogja a korabeli amerikai propaganda egy archív híradórészletből, a néző persze már ebből az indításból is sejtheti, a valóság egészen más. És valóban: a háború utáni Berlin valódi romváros, ahol nincs olyan túlélő, aki ne gyászolna valakit, miközben szó szerint harcolniuk kell az életben maradásért. Az emberélet olcsó, az utcákat elvadult gyerekekből álló bandák és bűnözők uralják, nem véletlenül emlegetik a világ bűnöző fővárosaként. Innen indul A legyőzött című sorozat, amely kiváló érzékkel találta meg a háború utáni Berlint. Ez a korszak (lásd még a Valahol Európában című filmet) amúgy sincs messze kiaknázva annyira, mint lehetne, és a négy szektorra osztott, anarchiába süllyedő egykori birodalmi fővárosnál tényleg nehéz elképzelni jobb hátteret egy bűnügyi thrillernek.

A legyőzött 1946 nyarán játszódik, amikor is a semmiből újjászervezett rendőrség segítésére egy amerikai detektív érkezik Berlinbe New Yorkból: ő Max McLaughlin (Taylor Kitsch), akiről hamar kiderül, hogy több ponton is kapcsolódik a városhoz, hiszen az édesanyja onnan vándorolt ki, a bátyja, az amerikai hadseregben szolgáló Moritz pedig ott tűnt el a háború végén. Max rögtön a sűrűjébe kerül: az utcán az első nap leütik és kirabolják, majd az amerikai zónába áttévedő szovjet katonák is gondot okoznak neki, miközben megismerkedik a rendőrőrssel is, ahol csupa zöldfülűből tevődik össze az állomány: a többségük nő, aki pedig nem, az tinédzser vagy nyugdíjas, fegyverük nincs, ezért széklábakat visznek magukkal járőrözéshez.

Ráadásul egy meggyilkolt lány esetében nyomoznak, melynek szálai a berlini maffiafőnökhöz, a megerőszakolt nőket magához láncoló Angyalcsinálóhoz vezetnek. McLaughlin és a rendőrőrs vezetője, a nyelvtudósból átképzett Elsie Garten (Nina Hoss) tehát szövevényes ügyben nyomoznak, de Max felettese, az alkonzul Tom Franklin (Michael C. Hall) révén már a hidegháborút megelőlegező titkosszolgálati mozgolódásoknak is részese lesz. Ha pedig mindez nem lenne elég, a láthatóan megzavarodott Moritz az első rész végén feltűnik, és kiderül, nagyon is él, olyannyira, hogy náci háborús bűnösökre vadászik.

Netflix Taylor Kitsch

A sorozat alkotója Måns Mårlind, aki az egyik legsikeresebb skandináv krimisorozat, A híd (Bron/Broen) társalkotója is volt többek között, és ő is rendezte, együtt a szintén svéd Björn Steinnel, akivel már A hídban és a Midnight Sunban is együtt dolgoztak. A német-kanadai koprodukcióban készült sorozat (az eredeti címe Shadowplay volt) terjesztési jogait csaknem egy évvel a németországi bemutatója után vásárolta meg a Netflix, így most mi is láthatjuk, és mindezek alapján joggal várhattuk is a sorozatot, melyhez két komoly díszletvárost is felépítettek Prága közelében – egy volt szénbánya, illetve egy régi cukorgyár területén –, és ez a CGI-jal is megtámogatott, tényleg rendkívüli gondosságot sugárzó produkciós design szól a leginkább amellett, hogy érdemes nézni ezt a sorozatot, mert sajnos a forgatókönyv és a cselekmény egyáltalán nem ad rá okot.

Nagyjából a második epizód végére már nyilvánvaló válik ugyanis, hogy A legyőzött cselekményében hiába játszanak fontos szerepet nácik, holokauszttúlélők, megszállók és hadifoglyok, a sorozatnak az égvilágon semmi mondanivalója nincs erről a korszakról.

Ez a háború utáni Berlin semmi más, csak háttér egy futószalagon gyártott bűnügyi thrillerhez, melyhez hasonlókba már a skandi-noir rajongók is beleuntak.

Itt is van übermensch sorozatgyilkos, aki az orránál fogva vezeti öt ország hatóságait, hadseregét és titkosszolgálatát, mellesleg elképesztően szadista kivégzési módok kifejlesztésére is van ideje, és persze nem fogja sem a golyó, sem a kés. Van aztán egy nőkből álló banda, amely például fényes nappal gépfegyverekkel ostromol meg egy rendőrőrsöt, különösebb indok nélkül. Vagy mit gondoljunk a szovjetekről, akiknek az ábrázolásával a legkisebb gond az, hogy következetesen oroszokként emlegetik őket, sőt ők magukra is így hivatkoznak, noha az országot akkoriban Szovjetuniónak hívták? Sokkal nagyobb probléma ugyanis, hogy értelmetlenül brutális képregénygonoszokként vannak csak jelen, élükön az egész berlini szovjet zóna parancsnokával, aki saját kezűleg végzi ki az ellenségeit, ha épp olyanja van (és általában olyanja van).

Az pedig már tényleg mindegy is, hogy ebben a Berlinben mindenki perfektül beszél angolul, olyannyira, hogy még az oroszok és a németek is egymás között angolul beszélnek, hiszen ez a természetes. (Mellékszál, de ez az apokaliptikus Berlin is inkább olyan, mintha két hete még háborúztak volna benne, és nehéz elhinni, hogy a tömegével szabad ég alatt élő emberek már egy telet is túléltek itt. Vélhetően a nürnbergi perek közelsége miatt tették át 1946-ba a cselekményt.)

Tényleg felsorolni sem érdemes az életszerűtlen párbeszédeket, a főszereplők konyhapszichológiával megrajzolt hátterét meg a további hülyeségeket, a műfaj összes kliséjét sikerül belesűríteni ebbe a nyolc részbe. Pedig, ha megnézzük A híd utolsó évadáról írott kritikánkat, akkor abból sok minden egy az egyben A legyőzöttre is igaz lehetne: „sok a túlpörgetett, felesleges erőszak”, „sok a valószínűtlen véletlen”, „sok a valóságtól elrugaszkodott fordulat, és sajnos sok a szimpla klisé is”. Sőt, volt ott is „egy mindenki felett álló, szupererővel felruházott sorozatgyilkos” is, aki „a Hetedik sorozatgyilkosát idéző tökéletességgel követi a beteges ágendáját.” Ezek után persze lehetne azt mondani, hogy miért is vagyunk meglepve, de megmondom őszintén, nem gondoltam volna, hogy csak azért fordítottak fokozott figyelmet a látványvilágra, vagy szerződtettek elsőrangú színészeket (nem említettük még Sebastian Koch és Tuppence Middleton nevét), hogy egy ilyen sok sebből vérző sztorit meséljenek el a segítségével.

A legyőzött a nyolcadik rész végére sem érezteti velünk azt, hogy érdemes volt végignézni, főleg, hogy jó pár kérdés nyitva marad, hiszen a terv szerint érkezni fog még nyolc rész. Így viszont nehéz másként látni ezt, mint egy elszalasztott lehetőséget, amely egy rendkívül izgalmasnak ígérkező kiindulópontból nem volt képes eljutni sehova.

A legyőzött (The Defeated), 2020, 8 rész, Netflix. 24.hu: 3/10

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Emberfeletti sorozatgyilkos szedi áldozatait a háború utáni Berlinben
Source:
Source 1

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here