Egy szinttel magasabbra, az eddigi középső, 3-as fokozatról 4-esre emelte a koronavírus-járvány intenzitását jelző készültséget a brit kormány, elsősorban a nemrég azonosított omikron vírusváltozat terjedése miatt.

Az intézkedést Chris Whitty angol, Michael McBride észak-írországi, Gregor Smith skóciai és Frank Atherton walesi tisztifőorvos kezdeményezte.

A tisztifőorvosok közös közleménye szerint a vírusvariáns eddigi, korai szakaszban járó vizsgálatából is leszűrhető, hogy az omikron koronavírus-változat sokkal gyorsabban terjed, mint a korábban dominánssá vált delta variáns, és az oltások kisebb hatékonysággal tudják elejét venni a tünetekkel járó koronavírus-fertőződésnek.

A közlemény szerint arról csak a következő hetekben lesznek egyértelmű adatok, hogy az omikron változat milyen súlyosságú megbetegedést okozhat, de az Egyesült Királyságban már szállítottak kórházba olyan koronavírus-fertőzötteket, akik az omikron változatot kapták el, és valószínűsíthető, hogy számuk gyorsan növekszik majd.

A brit kormány egészségügyi biztonsági hivatala (UKHSA) közölte, hogy országszerte eddig 3137 olyan koronavírus-fertőződést szűrtek ki, amit az omikron változat okozott. A szervezet szerint a laboratóriumi vizsgálattal azonosított omikron-fertőződések száma egy nap alatt 1239-cel nőtt.

A tavaly májusban bevezetett, 5 fokozatú brit járványriasztási rendszer meghatározása alapján a most érvénybe léptetett 4-es készültségi szint azt jelzi, hogy a koronavírus-fertőzések gyorsan terjednek az Egyesült Királyságban, és nem kizárható a terjedési ütem exponenciálissá válása.

Idén január 4. és február 25. között a legmagasabb, 5-ös járványintenzitási készültség volt érvényben az Egyesült Királyságban. Ez a hivatalos meghatározás szerint olyan kritikus helyzetet jelzett, amiben megvolt az érdemi kockázata annak, hogy az egészségügyi ellátórendszer nem tud megbirkózni a járvánnyal.

Február 25-én a 4-es, május 10-én a tisztifőorvosok akkori kezdeményezésére a 3-as szintre csökkentették a készenléti szintet.

A 3-as fokozat hivatalos meghatározása szerint a koronavírus-járvány általánosságban jelen volt még a lakosság körében, de már lehetségessé vált a korlátozások és a távolságtartási előírások fokozatos enyhítése. Erről a szintről emelték ismét a 4-es fokozatra vasárnap a brit járványkészültségi szintet.

Az esetszámok megduplázódása miatt Boris Johnson beszédet intézett a nemzethez. (MTI)

Emelték a brit járványkészültségi szintet az omikron variáns miatt
Source:
Source 1

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here