Az Antikomintern paktumot visszatekintve könnyű első lépcsőfoknak tekinteni a későbbi tengelyhatalmak szövetségéhez vezető úton, megkötése idején azonban még más céljai voltak vele a Harmadik Birodalomnak. A náci külpolitika a háború előtti években azon dolgozott, hogy elkerülje az ország teljes elszigetelődését és egy Németország elleni brit–francia–szovjet–amerikai egységfront felállását. Vannak, akik az Antkomintern paktumot éppen a britekkel kötendő megegyezés – tulajdonképpen valamilyen szinten még a háború kitörése után is – kétségtelenül fennálló szándéka felől értelmezik, de ez is csak későbbi fejlemény volt.

Kína elzárkózott

A paktum eredetileg Joachim von Ribbentrop ötlete volt, aki meghatalmazott nagykövetként egyfajta „árnyék külügyminisztériumot” működtetett, amelynek tevékenységét nemhogy nem felügyelte a von Neurath vezette külügyminisztérium, de néha teljesen szembe is ment a hivatalosnak számító irányvonallal. Ribbentrop terve az lett volna, hogy egy közös ellenség, a nemzetközi kommunizmus mételyét szimbolizáló Komintern bedobásával egy platformra hozza a Németországgal hagyományosan jó viszonyt ápoló Kínát azzal a Japánnal, amellyel Hitler mindenképpen szövetségre akart lépni.

A tárgyalásokat Ribbentrop és Ósima Hirosi berlini japán katonai attasé kezdte el még 1935-ben, sőt novemberben már meg is akarták kötni az egyezményt, de hamar kiderült, hogy a kínai Kuomintang rezsim nem nyitott az ötletre – érthető módon, hiszen Ósima pont abban reménykedett, hogy ez lehet a nyitánya a Kína feletti Japán uralomnak. Egy japán puccskísérlet és a miniszterelnök meggyilkolását követő káosz miatt aztán egy időre elfelejtődött a kezdeményezés.

Szövetségi rendszerré alakult

A következő évben viszont újra előkerült az ötlet, leginkább annak hatására, hogy 1936-ban Franciaország és a Szovjetunió együttműködési egyezményt kötött, Németországot tehát minden korábbinál jobban fenyegette az elszigetelődés veszélye. A paktumot végül 85 éve, 1936. november 25-én írta alá Ribbentrop és Kintomo Musanokódzsi japán követ, és csatlakozásra hívták fel Nagy-Britanniát, Olaszországot, Kínát, sőt Lengyelországot is.

Azért a német diplomácia meghagyott egy kiskaput: a Sztálinnal való viszony elmérgesítését megakadályozandó a paktum szövege hangsúlyosan nem a Szovjetunió, hanem az Internacionálé és a Komintern ellen irányult – ez jól jött, amikor Ribbentrop három évvel később kötött megnemtámadási egyezményt a szovjetekkel.

Ahogy annak az egyezménynek, az Antikomitern paktumnak is volt titkos záradéka, amely pont a Szovjetunióval kötött politikai szerződést tiltotta meg, illetve arról is rendelkezett, hogy egy szovjet támadás esetén az aláírók tárgyalásokat kezdenek a közös fellépésről. A pillanatnyi érdekeket szolgáló egyezmény végül mégis alapja lett a háborús szövetségrendszernek, elsőként Olaszország csatlakozott 1937-ben, azután 1941-ben, már a Szovjetunió elleni német invázió megindulása után, az újraszövegezett megállapodást aláírta Németország összes európai szövetségese és csatlósa, köztük Magyarország, de semleges státuszban Törökország is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Ez volt Japán és Németország szövetsége
Source:
Source 1

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here