Felborult egy illegális migránsokat szállító kisteherautó csütörtökön Domaszék külterületén. A baleset következtében több mint húszan kerültek kórházba – közölte a rendőrség.

A közlemény szerint a baleset csütörtökön nem sokkal délután 5 után történt Domaszék külterülenét, az 1-es dűlőben, amikor a Ford Transit egy balra ívelő kanyarban árokba borult. A járműben 24 határsértő és a sofőr utazott.

A rövid időn belül helyszínre érkező rendőrök a sérülteket a járműből kisegítették és azonnal riasztották a mentőket, valamint a tűzoltókat. Ellenőrzésük során a csoport tagjai közül 14-en szír, kilencen szomáliai és egy fő palesztin állampolgárnak vallotta magát. Az öt gyermek, nyolc nő és 11 férfi azonban sem személyazonosságát, sem magyarországi tartózkodása jogszerűségét nem tudta igazolni. A járművet egy magyar férfi vezette. A mentők mindenkit kórházba szállítottak.

A sofőrt az egyenruhások előállították a Szeged Határrendészeti Kirendeltségre, ahol ellene – őrizetbevétele mellett – embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indul eljárás.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Felborult egy migránsokat szállító kisteherautó Domaszéknél
Source:
Source 1

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here