Franciaország elengedi Szudán csaknem ötmilliárd dolláros (1450 milliárd forint) adósságát – közölte hétfőn Emmanuel Macron francia elnök a Párizsban tartott szudáni segélykonferencia zárónapján.

A francia elnök szerint a cél a kelet-afrikai ország adósságterhének mérséklése. Szudánnak a legnagyobb tartozása Franciaország felé van a kormányhitelezők alkotta globális informális csoportban, az úgynevezett Párizsi Klubban.

Az adósságcsökkentést szolgáló nemzetközi eljárás várhatóan június végén indulhat a Nemzetközi Valutaalap (IMF) keretében.

Macron a rendezvényen méltatta Szudán demokratikus átalakulását, amely szerinte példát mutathat az egész térség számára.

Az Egyesült Államok december közepén levette Szudánt a terrorizmust támogató országok listájáról, amelyre 1993-ban tette fel.

A kartúmi vezetés számára rendkívül fontos eredmény, hogy az ország lekerült erről a lajstromról, hiszen Omar el-Besír korábbi elnök keménykezű irányítása alatt nemzetközileg elszigetelődött, gazdasága pedig összeomlott. Besírt 2019 tavaszán puccsal megbuktatták, azóta Szudánt egy katonákból és civilekből álló átmeneti kormány vezeti.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Franciaország elengedi Szudán adósságát
Source:
Source 1

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here