A 444-en kétrészes cikk jelent meg Endre László életéről és a magyarországi holokausztról (első rész, második rész). A cikkben több szemtanúi beszámolót és történészi munkát dolgoztunk fel, utóbbiak közül a legfontosabb forrás Kádár Gábor és Vági Zoltán A végső döntés című könyve volt. A két történész ebben Endre szerepéről ír, valamint a szentkúti találkozóról, ahol Endre László szülei alföldi kúriájában látta vendégül a magyar belügy felső vezetését és Eichmannékat, hogy egyeztessenek a zsidók deportálásáról.

A könyv egyik szerzőjével, Vági Zoltánnal beszélgettünk Endre Lászlóról.

Mennyire volt Endre László a Horthy-rendszer tipikus hivatalnoka, és ha nem volt az, mi választotta el a kollégáitól?

Azt hiszem, kevés nála atipikusabb magyar hivatalnok létezett. Pedig látszólag a családi mintákat másolta. Már a nagyapja is Pest megyei főispán, majd belügyi államtitkár volt. Apja pedig először főszolgabíró, azután 17 évig országgyűlési képviselő.

De melyik magyar főszolgabíró járt az 1920-as években New Yorkban? Hány találkozott az amerikai elnökkel? Hányért küldte el a saját magánrepülőjét Henry Ford? Igen, az a Ford, az autómágnás. És hány barátkozott össze vele? Annyira, hogy Ford javaslatára elmenjen Münchenbe meglátogatni egy akkor még szinte ismeretlen német pártvezért, egy bizonyos Adolf Hitlert? És hányan mondhatták el magukról, hogy 20 év múlva személyesen majd ugyanez a Hitler védi meg őket a kirúgástól, és az SS követeli a miniszteri kinevezésüket? Nem túl sokan, Endre viszont igen. Egy átlagos magyar hivatalnok nem járta be a világot, és nem volt ilyen nemzetközi kapcsolatrendszere.









Endre Lászlót hazahozzák a háború után.


Fotó:
Fortepan/Rózsa László

De nemcsak a beágyazottsága, hanem hivatalnoki működése és a módszerei is erősen elütöttek a magyar átlagtól.

Igen. Először is: Endre nem volt korrupt, nem lehetett őt megvesztegetni. Másodszor: neki nem volt elég a pozíció, kifejezetten munkamániás volt. Egy igazi workoholic. Hajnalban kelt, késő estig dolgozott, minden aktát elolvasott, mindegyiken rajta van a szignója, az utasítása. Rémálomszerű főnök volt, a kollégái alig bírták a munkatempóját. Leginkább mégis azzal tűnt ki a többiek közül, hogy új típusú, radikálisan fajvédő hivatalnok volt. Bántotta a magyar vidék elmaradottsága, nyomora, ezen új módszerekkel akart változtatni. Ínségenyhítő akciókat szervezett, és az apja volt az egyik legnagyobb adakozó. Fajvédőként a demográfia volt a mániája, ezért szívügyének tekintette a pocsék egészségügy fejlesztését. Ehhez pénzt kellett szerezni, hazai forrás viszont alig volt. Amerikában a Rockefeller Alapítvány vezetőségével tárgyalt, és az elnyert pályázati pénzből kezdett fejleszteni. Mivel a tüdőbaj idehaza népbetegség volt, Endre tüdőgondozókat építtetett. Magas volt a csecsemőhalandóság, ezért szülőotthonokat létesített. Ingyenes szűrővizsgálatokat és anyasági tanfolyamokat szervezett a kismamáknak, ingyen cukrot és tejet osztottak a babáknak. Gödöllőből Endre csinált egészségügyi mintajárást.

Miért pont Gödöllő lett a mintajárás? Miért nem Komárom vagy Budakeszi?

Mert nem ott, hanem a gödöllői kastélyban volt Horthy nyári rezidenciája. Ez volt a magyar Versailles. Ugye, micsoda véletlen, hogy éppen ide koncentrálták az amerikai támogatásokat? Itt épült a magyar jövő modellprojektje. Persze ehhez kellett egy ember, aki az egészből ki tud hozni valamit, aki nem lopja el a forrásokat. Ez lett Endre, aki főszolgabíróként részt vett az ötórai teákon, az udvari vadászatokon. Bizalmi állása volt, hiszen szavatolni kellett a kormányzó biztonságát. Nyaranta, amikor Horthy megérkezett, Endre szervezte a fogadását. A pályaudvartól a kastélyig leventék álltak őrt. Persze, hiszen a leventemozgalmat is Endre szervezte. És ha valaki nem akart 12-21 éves kora között katonai kiképzésre járni? Nos, akkor kicsit elbeszélgettek a szüleivel, utána közmunkára ítélték. Ha ez sem hatott, jött a pénzbírság, esetleg Endre hatóságai javasolták, hogy a gyerek kerüljön javítóintézetbe. Nemcsak a zsidóknak nem volt apelláta. Egyszer a cserkészek adtak fáklyás szerenádot Horthynak, és a kormányzó azt mondta, hogy „ez a főbíró Gödöllőt lassan a világ közepévé fogja tenni”. És tényleg: Endre 1933-ban Gödöllőre hozta a cserkészek világdzsemboriját. Hatalmas siker lett, több mint 40 országból érkeztek a küldöttségek, olyan volt, mint később egy világifjúsági találkozó. De Endre fogadta az olasz fasiszták 700 fős küldöttségét is, éltette Mussolinit, és arról szónokolt, hogy a fasiszta szellem a magyarral „összeáll”.

Endre nem csupán fajvédő, de fasiszta is volt?

Amit Endre akart, az már nem fasizmus. Mussolini a harmincas évek közepéig teuton barbárságnak tartotta a hitleri fajelméletet és a zsidóüldözést. Röhögött rajta, és egy zsidó nő volt a szeretője. Ehhez képest Endre megszívlelte annak a Henry Fordnak a javaslatát, aki A nemzetközi zsidó: a világ legfőbb problémája címmel írt vaskos könyvet. Fogta magát, és elutazott Londonba, hogy a British Museum könyvtárában olvasgassa a kor hírhedt antiszemita pamfletjét, a Cion bölcseinek jegyzőkönyvét. És meg volt róla győződve, hogy ahogy fogalmazott, „a szabadkőműves zsidóság kitűnő hírszolgálatával” állandóan figyeltette és el akarta lopni tőle az összegyűjtött anyagot.

Ez a patologikus antiszemitizmus Endre fajvédelmének lényegi, domináns része volt. Kormányzói keggyel a háta mögött bürokratikus eszközökkel, törvényellenesen üldözte a zsidókat. Bezáratta a boltjaikat. Mondvacsinált ürügyekkel megbírságolta, lecsukatta őket. Például a HÉV csömöri állomásának zsidó főnökét, mert állítólag Kun Bélával fenyegette az utasokat. Az endrei fajvédő világkép azonban nem fasizmus. Jellemzője a szelektív népesedési politika, a kívánatos utódokat szülő magyar anyáknak tej és cukor jár, közben a romákat koncentrációs táborba zárná és sterilizálná. Militarista nevelés és katonai kiképzés a gyerekeknek, a magyar faj történelmi elhivatottsága és felsőbbrendűsége, és persze aktív zsidóüldözés, harc a zsidó világhatalom ellen.

Ez nem fasizmus, ez már nettó nácizmus.

Lehet-e azt mondani, hogy az Endrében is meglévő szélsőséges antiszemitizmus általánosan elterjedt volt a korszak államigazgatásában?

Igen, fogalmazhatunk így. Persze a pontos arányokat nem tudjuk, de azt látjuk, hogy milyen sokan követték, másolták. 1940-ben például halottak napja alkalmából megtiltotta, hogy a temetőknél zsidók virágot, koszorút árusítanak. Ma azt mondanánk, hogy egy PR-kampány keretében a rendeletét körbeküldte a sajtónak és a kollégáknak. Hamarosan Győr, Miskolc, Szeged, Pécs és Sopron polgármestere, és 19 másik vármegye is kitiltotta a zsidó árusokat az ottani temetőkből. A történet csattanója, hogy egy zsidó kőfaragó megfellebbezte az eltiltását a belügyminisztériumnál. A magyar hagyományoknak megfelelően a minisztériumban röpke két év alatt le is zajlott a vizsgálat. Kiderült, hogy Endre és az összes lelkes követője törvényt sértettek. Ezért a rendeletet megsemmisítették – öt hónappal a német megszállás előtt.

A náci példát másolva Endre találta ki, hogy a nem zsidó kereskedők boltjaikban függesszék ki a „keresztény magyar üzlet” táblát. Ez is tipikus endrei jogászkodás, a paragrafusok csűrése-csavarása. A zsidókat nem kényszeríthetem, hogy kirakják a „zsidó üzlet” táblát. Rendben, akkor majd kényszerítem a többieket, írják ki ők, hogy keresztény üzlet. Itt is a belügyminiszter lépett közbe. De tiltás ide, tiltás oda, ezt is országszerte másolni kezdték. Endre pedig tudta, hogy figyelik, és a negyvenes években Pest megyei alispánként egyre durvább javaslatokkal állt elő. Ezeket a sajtó buzgón ismertette. 1943-ban például már azt, hogy a zsidók ne utazhassanak együtt a keresztényekkel a HÉV-en és a vonatokon addig is – idézem –, „míg kitelepítésük megtörténik”.









Az Endre-család szentkúti (ma Petőfiszállás) kúriája.

Pontosan mit tekinthetünk a magyarországi holokausztban Endre felelősségének? Nem ő rendelte el a gettósítást, ahogy a deportálást sem, ezzel védekezett is a Népbíróság előtt. Mi az, ami az ő személye és munkája nélkül nem alakult volna így?

A holokausztot valóban nem Endre találta ki. Az elsődleges felelősök németek. Az ötletgazda Hitler, valamint a fő végrehajtók, Himmler, az SS vezetője és az emberei.

Magyar részről a politikai felelősség Horthyé és a kormányé volt. A kormányzó beleegyezett a deportálásokba, a Sztójay-kormány pedig döntést hozott arról, hogy a németeknek átadott zsidó munkások „családtagjai is kimennének”. Szó szerint idéztem a minisztertanácsi jegyzőkönyvet, mert ez a magyar történelem leggyilkosabb három szava. Ez alapján küldtek gázkamrába 100 ezer magyar gyereket és a nagyszüleiket.

Konkrét ügyekért viszont bizonyíthatóan Endre a felelős. Ő írta a gettósítási rendeletet. Formai okokból ugyan a másik belügyi államtitkár, Baky írta alá, de tudjuk, hogy a szöveget Endre készítette. Ezzel a kedves mondattal kezdődik: „A m. kir. kormány az ország területét rövid időn belül megtisztítja a zsidóktól.” Ezek Endre szavai. Ő fogalmazta a rendelet A. jelű függelékét is, ami

a gettósítás hatályát kiterjesztette a gyerekekre, a kórházi betegekre és az elmebetegekre.

De ő rendelte el a zsidó orvosok deportálását is. Korábban kivételezettnek számítottak, mert a keresztény lakosságot is ők gyógyították. Endre azonban saját hatáskörben őket is elvitette Auschwitzba. Hiába könyörögtek a helyi hatóságok, hogy összeomlik az egészségügyi ellátás, hogy Kisvárdán nincs, aki beadja a védőoltásokat, hogy Máramaros vármegyében összesen három orvos maradt, szülész-nőgyógyász pedig egy sem. Endrét ez nem érdekelte, a teljes zsidótlanítás fontosabb volt, mint a fajvédelem. Ő vezette a zsidó mentesítési kérelmeket elbíráló bizottságot is. Lényegében minden kérelmet elutasított, és ezzel is emberek százait küldte a halálba. Ezekért az ügyekért Endre a felelős, és ezek még csak a kisebb disznóságok.

Mik voltak a nagyobbak?

Személyesen Endre rendelte el, hogy deportálás előtt a zsidókat testi motozásnak vessék alá. Ahogy ő mondta, azért, hogy „az állam tulajdonát képező pénz és értékek tőlük elvétessenek”.

Ő küldött motozónőket a gettókba, akik édesanyák, idős nénik és gyerekek hüvelyébe és végbelébe nyúlva keresték a „nemzeti vagyont”. Székesfehérváron a hatévesnél idősebb kislányok is átestek ezen. Pécsen a kirendelt bábák a vizsgálatok között kezet se mostak, Szászrégenben feltépték a lányok szűzhártyáját és megfertőzték őket. Ezt nem Hitler csinálta, nem Eichmann követelte.

Ezért a gyalázatért a magyar kormány, személyesen pedig Endre László volt a felelős.

Igen, ha Endre nincs, akkor is lettek volna deportálások. A vonatok akkor is Auschwitzba mentek volna. Ahhoz viszont ő kellett, hogy Európa-rekordot érjünk el deportálásban. Hogy harmincszor hatékonyabban küldjük halálba az embereket, mint Tisóék a szomszédban. Tudjuk, hogy az április 22-ei szentkúti találkozón miben egyeztek meg a belügyi vezetők, a náci rendőrség és az SS magyarországi parancsnokai. Abban, hogy május 15-től naponta egy vonat megy Auschwitzba, 3000 zsidóval. Magyarul: havi 30 vonat 90 ezer emberrel. És mi történt ehelyett? Endre néhány nap múlva megállapodott Eichmannékkal, hogy felgyorsítják a sebességet. Már az első hónapban három és félszer ennyit, összesen 106 vonatot küldtünk Birkenauba. Höss auschwitzi parancsnok ide járt könyörögni Budapestre, azzal, hogy a krematóriumok kéményei nem bírják a tempót, túlhevülnek, és a magyarokat már gödrökben kell égetni. Eichmann széttárta a kezét és azt felelte, Himmler gyors akciót akar, a magyarok – értsd: Endre – pedig ennél is több vonatot akarnak indítani. Ha marad az eredeti terv, akkor a deportálás leállításáig 56 nap alatt 56 vonat ment volna Auschwitzba. Ez körülbelül 170 ezer ember. De mi több mint 140 vonatot küldtünk 422 ezer emberrel. A 170 ezer helyett 422 ezret. A különbség negyedmillió ember, akik háromnegyedét már az érkezés napján megölték. Az ő haláluk jelentős részben Endre számlájára írható.

Endre László a Népbíróság előtt azt mondta: „Én feltétlenül az igazság és a nemzet jövőjének érdekében állónak tartottam volna, hogy mondjuk a Kállay-kormány vagy a Lakatos-kormány, amelyben megvolt a hajlandóság arra, hogy a háború tekintetében más álláspontot képviseljen, mint az előző kormányok, ha meggyőződött arról, hogy egyesek útjában állnak annak a békekötésnek, amely a nemzet érdekében áll, akkor azokat eltávolítsa az útból és lefogassa.” Miért nem volt senki nemhogy a háború alatt, de előtte sem, aki vette volna a fáradságot arra, hogy eltávolítsa a pozíciójából Endre Lászlót?

Endre az apai házban hallotta az első zsidóellenes rigmust egy népköltőtől: „Bejött Icig a faluba batyuval a hátán, rongya lógott, de keblében benne volt a Sátán.” Ez már gyerekként megragadt benne, de a világháborús vereség és a Tanácsköztársaság hatására vált megrögzött zsidógyűlölővé. Ugyanakkor apja és családja ízig-vérig lojális volt Horthyhoz és a rendszerhez. A jelek szerint a hatalom sokáig azt gondolta Endréről, hogy bár radikális és vad antiszemita, alapjában véve megbízható. Azután mintha a fejébe szállt volna a siker. Talán azt hitte, neki mindent szabad. 1937-ben kitalálta, hogy képviselőjelöltként indul a választáson. Csak az volt a bibi, hogy a kormánypártnak már volt jelöltje. Az apja le akarta lebeszélni a fiát, mert tudta, hogy mi következik. De hiába, Endre hajthatatlan maradt, és pillanatok alatt bele is bukott. Felettese az alispán szólt neki, hogy keressen új állást. Tehát a kérdésre válaszolva: Endre megbukott. De nem a zsidóellenesség, nem a törvényszegések vagy a botrányok miatt. Hanem azért, mert nem volt elég lojális. Amint szembement a rendszerrel, azonnal levették a pályáról.

De egy ilyen bukás után hogy lett belőle az ország legnagyobb megyéjének az alispánja?

Politizálni kezdett. Megalapította a Fajvédő Szocialista Pártot, Szálasiékkal tárgyaltak a fúzióról. Úgy tűnt, hogy a nyilasok egyik vezére lesz. De minden megváltozott, amikor korrupció miatt megbukott az őt kirúgó alispán. Ezzel megürült számára az álomállás. Endre apja most betartotta a politikai etikettet. Beszélt a kormányzóval, engedélyt kért Darányi miniszterelnöktől, hogy a fia indulhasson. Darányi tudta, hogy az alispánt titkosan választják. Márpedig Pest megyében az Endre családnak óriási volt a beágyazottsága, a népszerűsége. A kormánynak nagy presztízsveszteség lett volna egy vereség. Régi hatalomtechnikai alapelv: ha nem tudsz rajta változtatni, állj az élére. Ráadásul a kormány ekkoriban jött rá, hogy a náci mintára itthon erősödő nyilasokkal is kell valamit kezdeni. A politológusok azt mondanák, hogy megpróbálták lenyúlni a témáikat és elszívni előlük a levegőt. A kormánypárt tényleg elindult a szélsőjobb felé. Elkezdik például tervezni az első zsidótörvényt. Darányi úgy gondolhatta, hogy Endre tanult a bukásból. És különben is, jobb, ha egy ilyen képességű hiperagilis ember a rendszeren belül konszolidálható hivatalnok marad, mintha a nyilas ellenzéket erősíti. Így a kormány végül nem állított saját jelöltet, Endre pedig elsöprő többséggel lett a legnagyobb megye alispánja. A következő években már nem neki kellett megváltoznia. Inkább a kormánypárt idomult őhozzá. Egymás után átvették az antiszemita radikalizmus programpontjait. Jöttek a zsidótörvények, a munkaszolgálat, az erősödő német orientáció. Ha pedig az alispán úr túlságosan előreszaladt valamelyik rendeletével, ott volt a belügyminiszter, aki a fejére koppintott.

Endre a Népbíróság előtt többször is utalt arra, hogy a magyar közvélemény akarta azt, ami történt, a politikai osztály pedig ennek megfelelően cselekedett. Igaza volt? Egyáltalán, meg lehet ezt állapítani?

A diktátorok, háborús bűnösök, tömeggyilkosok gyakran állítják, hogy a közvélemény nyomására cselekedtek. Visinszkij elvtárs, Sztálin kirakatpereinek főügyésze is mindig a népakaratra hivatkozva követelte, hogy a vádlottakat lőjék agyon, mint a veszett kutyákat. És tényleg, a munkások a gyári gyűléseken követelték az éppen aktuális árulók, Buharinék vagy a trockisták kivégzését. Persze próbálta volna valaki nem követelni! Éjjel már jött is érte a fekete autó. Szóval ennek az érvelésnek ne dőljünk be kritika nélkül.

Ha volt valami, amitől a földosztáson kívül a Horthy-rendszer irtózott, az éppen a közvélemény spontán megnyilvánulása. Ezért kellett megtagadni a többségtől a titkos választójogot. Ezért bűvészkedtek a választási szabályokkal, ezért fordult elő minden választáson tömeges csalás. A közvélemény szelektív interpretálásában Endrének is nagy rutinja volt. 1933-ban például helyi, azaz nyílt választást tartottak Gödöllőn. Amikor a tömeg egy része az Endrének tetsző bírójelölt nevét skandálta, azonnal ki is hirdette őt győztesnek. Az ellenzék azonban gyorsan észbe kapott, és név szerinti szavazást kért. Ekkor csodák csodájára kiderült, hogy mégiscsak az ellenzék volt többségben. Máskor Endre felkonferált egy jelöltet, a saját emberei gyorsan éljenezni kezdtek. Erre Endre azonnal kijelentette, hogy látható többség, kész, vége, az illető győzött. Utólag lehetett pereskedni, fellebbezni, többnyire úgyis a kormány nyert.

Akkor ez azt jelenti, hogy Endre hazudott, és a közvélemény inkább ellenezte a zsidóellenes intézkedéseket, a gettósítást, a deportálásokat?

Ezt nem mondtam. Tény, hogy a gettósítás és a deportálás ellen tömeges tiltakozás, tüntetés, sztrájk, érdemi társadalmi ellenállás nem volt. Mivel azonban nincs megbízható kutatási eredményünk, egyszerűen nem tudjuk pontosan, hogy mit gondolt a közvélemény. Azt tudjuk, hogy Márai szerint a magyar középosztály „berúgott a zsidókérdéstől”. Számára 1944-ben is egyértelmű volt, hogy a zsidókat a halálba viszik. De hogy Joli néni mit gondolt, az nehezebb kérdés. Az biztos, hogy sokan gyűlölték a zsidókat. Az évtizedes állami antiszemita propaganda mindent meg is tett ennek érdekében. Azt is tudjuk, hogy százezrek igényelték ki a zsidó szomszéd lakását, üzletét. Vagy lopták el egyszerűen az ágyneműjét, ha a tulajdonost elvitték. Amikor a zsidókat a vonathoz hajtották, volt, aki éljenzett és köpködött, mások viszont sírtak. Nekem úgy tűnik, hogy a többség hallgatott, és a saját bajával volt elfoglalva. Háború volt, bombáztak, dúlt az élelmiszerhiány. Az ilyen krízishelyzetek ritkán növelik a másokkal szembeni empátiát. Korántsem véletlen, hogy az összes népirtást háború alatt követték el.

Még valami: az első holokauszttagadók a nácik voltak. Ők már akkor is tagadták, miközben éppen végrehajtották. Hitler pontosan tudta, hogy gyerekek, öregek és asszonyok tömeges legéppuskázása, elgázosítása még a saját támogatóinak is sok lett volna. Nem véletlen, hogy a náci lapok nem írtak a kivégzésekről, nem közöltek termelési riportokat Auschwitzból. Éppen ellenkezőleg. A holokauszt titkos birodalmi ügy volt, a megsemmisítő táborokban tilos volt fényképezni, és a jelentésekben gázosítás helyett különleges kezelésről kellett írni. Persze sok mindenki tudott, látott, hallott valamit.

De ahogy a németeket, úgy a magyarokat sem merte megkérdezni a hatalom, hogy akarják-e gázkamrába küldeni a szomszéd kisfiút.

Történészként mi a véleménye arról, ahogyan a magyarországi holokauszt megjelenik a mai magyar történelemoktatásban? Elegendő annyit tanítani róla, amennyit ma egy átlagos középiskolában tanítanak?

Jó, hogy tanulnak erről, hiszen a történelmünk része. A lényeg talán nem is annyira a mennyiségen, hanem inkább a mondanivalón, a kontextuson van. Ez pedig nyilván iskolánként és tanáronként változik. Ha úgy tanulják, hogy a zsidókat vitték el, ölték meg, az nem ugyanaz, mintha azt mondjuk, hogy emberekkel, magyarokkal történt, akik egyébként zsidók voltak. Tehát nemcsak velük történt, hanem velünk is. Akár zsidók vagyunk, akár nem. A másik, hogy van-e alkalmuk a tanároknak a felelősségről is beszélni.

Minden kutatás azt mutatja, hogy a magyarok szerint a holokausztért Hitler, az SS, a Gestapo, egyszóval a németek felelősek.

Ez részben igaz is. De azért Eichmann szerint, aki az embereivel mégiscsak végigdeportálta egész Európát, messze nálunk kapták a legtöbb segítséget. Nem a hasonlóan antiszemita szlovák Hlinka-gárdistáktól, vagy a zsidókat szintén buzgón deportáló francia rendőröktől, hanem a magyar csendőröktől és a magyar közigazgatástól volt elájulva. Az oktatás legnagyobb kihívása talán annak megértetése, hogy van, amikor a magyarok tettesek, és van, amikor ők az áldozatok. Akárcsak a németek, az oroszok vagy a franciák esetében.









Fotó:
Fortepan / Dobóczi Zsolt

Az Endre Lászlóról szóló 444-es cikk megjelenése után a leggyakoribb reakcióként az emberek azt kérdezték, miért nem ismert Endre László pályafutása sokkal szélesebb körben. Miért nem?

Ha jól ismerjük a háborús bűnöseinket, akkor az azt is feltételezi, hogy jól ismerjük a saját történelmünk ocsmány fejezeteit. Sokkal gyakoribb és kényelmesebb, ha mindent a németekre fogunk. A legtöbb nemzet így van ezzel. Amikor Mitterrand francia elnöktől akartak kicsikarni egy nyilatkozatot a francia felelősségről, ő azt válaszolta, hogy a német megszállás alatt nem volt Franciaország. Hiába volt szocialista elnök, a kollaboráns francia kormány egykori hivatalnokaként próbálta elkenni az ügyet. Utóda, a jobboldali Chirac viszont fogta magát, és általános meglepetésre elismerte a francia részvételt és francia felelősséget. Ez 1995-ben történt. Figyelemre méltónak tartom, hogy a kétszeres háborús győztes franciáknak is 50 év kellett a magától értetődő igazság kimondásához.

A veszteseknek, a rossz oldalon állóknak ez láthatóan még nehezebben megy. Az osztrákoknál neve is volt a felelősség hárításának. Ez volt az úgynevezett Opfertheorie, vagy Opferthese, mely szerint szegény Ausztria volt a gonosz Hitler első áldozata. Persze ebben is volt igazság. Mégis, talán az áldozati szerephez képest kicsit túl sokan heilhitlereztek önfeledten az Anschluss idején. Ráadásul túl sok osztrák SS lett parancsnok a megsemmisítő táborokban, és bizony Eichmann kollégáinak jelentős része is Ausztriában született. De ott vannak az olaszok. Ők sem úgy tekintenek magukra, hogy hurrá, mi találtuk fel a fasizmust. Pedig ez történt: a nácik a karlendítést éppúgy Mussolinitől lízingelték, ahogy a Führer titulust, ami a Duce megfelelője. Az olaszok is szívesen tekintenek magukra áldozatként, mert 1943-ban megszállták őket a németek, és a deportálások is akkor kezdődtek. De mi volt előtte? Mit mondjanak az olasz hadsereg által felgyújtott görög falvak túlélői? Vagy Szlovénia, ahol az olaszok Ljubljana tartomány teljes lakosságának legalább a 7 százalékát letartóztatták, koncentrációs táborba zárták. Ma számtalan olasz városban van Badoglio marsallról elnevezett utca. Joggal, gondolhatnánk, hiszen miután Mussolinit megpuccsolták, ő lett az utód, és átállt a szövetségesekhez. De ki akar arra emlékezni, hogy a hős Badoglio még Mussolini engedélyével a líbiai arab felkelőket mustárgázzal bombázta? Éppúgy, mint 1935-ben az etiópokat, vagy a Vöröskereszt kórházait. Nem sokan. A felelősség vállalása más országokban sem megy könnyen. Visszatérve a kérdésre:

akár ismerjük őt, akár nem, ha a németeket és az osztrákokat nem számoljuk, akkor Endre László volt Európa első számú háborús bűnöse.

A Végső döntés című könyvben azt írják: „a magyar politika legszélsőségesebbjei, a lecsúszott egzisztenciákat, bűnözőket és fantasztákat felsorakoztató nyilasok sokszor szabadjára engedett gyilkos indulataik ellenére a zsidókérdés végső megoldása terén kevésbé kollaboráltak a nácikkal, mint a Horthy-rendszer elitjéhez tartozó, zömmel konzervatív úriemberekből álló Sztójay-kormány. Ez a felismerés mindazonáltal a mai napig hiányzik a magyar nemzeti emlékezetből, amely előszeretettel tolja a holokausztért viselt magyar felelősséget a nyilasokra, mondván, a bűnöket mindössze néhány fanatikus elmebeteg követte el.” Mi az oka ennek a jelenségnek? Miért tolja a magyar nemzeti emlékezet a nyilasokra ezt a felelősséget?

Mert Szálasiékat könnyű utálni. Sok támogatójuk volt, de sosem volt társadalmi többségük. Nyilvánvalóan alkotmányellenesen kerültek hatalomra, német tankok segítségével. Dilettáns és véres uralmuk alatt elszabadult a pokol. Összeomlott a közrend és a közbiztonság. Az új kormány emberei nyíltan fosztogattak és gyilkolták a zsidókat. Alighogy hatalomra kerültek, megérkeztek az oroszok, szétlőtték Budapestet, és elpusztult a fél ország. Persze van ebben egy erős optikai csalódás is: mire Szálasi jött, a magyar zsidók nagy részét már rég elgázosították. Birkenauban heteken keresztül több zsidót öltek meg minden egyes nap, mint ahányat a nyilasok összesen a Dunába lőttek. A háborút sem a nyilasok kezdték. Mire ők hatalomra kerültek, az oroszok már Debrecennél jártak. Mégis Szálasiék alatt fordult a kocka: már nemcsak a zsidók, hanem immár bárki, a társadalom többsége joggal érezhette magát áldozatnak.









Szálasi Ferenc a szétbombázott Lánchídnál.

A Sztójay-kormány felelősségét miért nehezebb elviselnünk?

A társadalmi percepció szempontjából voltak fontos különbségek. Sztójay alatt éjjelente hiába vallatták, verték sokszor agyon a tehetősnek vélt zsidókat, ez a zárt gettókban történt, majdnem titokban. A társadalomban van némi képmutatás: más azt látni, hogy a zsidókat elviszik valahová, mint végignézni, ahogy a sarkon tarkón lövik őket. Sztójay alatt Horthy a helyén maradt, és bár néha már bombáztak, azért még járt a villamos.

Ráadásul a kollaboráns kormány tagjai egyáltalán nem voltak új arcok. Zömmel a régi, békebeli horthysta elithez tartoztak. Reményi-Schneller Lajos például hét kormányban volt pénzügyminiszter. Antall István korábban Gömbös miniszterelnök sajtófőnöke és Kállay propagandaminisztere volt. Szász Lajos 1937 óta szolgált államtitkárként, miniszterként. Sorolhatnám a többieket is. Összességében egyfajta folytonosságot képviseltek. Éppen az volt a németek szándéka, hogy a lakosság ne érezze cezúrának a német megszállást. Ez a számításuk be is jött. Mivel utánuk még rosszabb következett, nem Sztójayékat, hanem a nyilasokat érezzük mélypontnak. Akkor is, ha a régi elit sok éves politikájának a csődje hozta el Szálasi uralmát és a Vörös Hadsereget.

Azt is észrevettem, hogy a külsőségek milyen sokat számítanak. Valahogy nehezebben feltételezünk rosszat a díszmagyaros, kardos, tiszteletre méltónak tűnő idősebb urakról, mint a fekete ingben zagyvaságokat üvöltöző nyilasokról. Pedig a nettó hazaárulás Sztójayék alatt vált normává. Elég csak a német követ jelentéseibe beleolvasni. „Most kapott bizalmas értesítés szerint lehetséges, hogy a ma reggel 10 óra óta zajló minisztertanácsi ülés kormányválsághoz vezet” – írja Berlinnek Veesenmayer. Tehát még vége sincs az ülésnek, de valaki a kormányból már mindent jelent a németeknek. Vagy amikor Veesenmayer részletesen leírja, hogy ki mit mondott a titkos koronatanácson. Listázza, hogy kit rúgnak vagy éppen neveznek majd ki. Könyörgöm, éppen azért volt titkos az ülés, hogy a németek ne tudjanak róla. Elképesztő olvasni, ahogy ezek a díszmagyaros urak lényegében élőben streamelték a titkos kormányüléseket, miközben egymást jelentgették egy idegen, megszálló nagyhatalom helytartójának. És ha már Endréről van szó: ő nem volt válogatós, Sztójayéknak éppen úgy dolgozott, mint régi harcostársának, Szálasinak.

Ha jól ismerjük a háborús bűnöseinket, akkor jól ismerjük a saját történelmünk ocsmány fejezeteit is
Source:
Source 1

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here