Újabb érdekes közpénzből fizetett beruházásra bukkant Hadházy Ákos független parlamenti képviselő, aki ezúttal egy őrbottyáni WC felújítását mutatta be, amire csaknem 30 millió forintot költöttek el. Mint írta, sok „méregdrága budit” bemutatott már, de ez mindent visz, ugyanis négyzetméterenként kétmillió forintot költöttek a melléképületre, igaz – tette hozzá – „tűzifa tároló is létesült”.

A politikus azt írta, az említett épület a helyi régi pálos fogadó mellett van, a település külső részén, ami elvileg könyvtár, de ottjártakor zárva volt, csakúgy, mint a WC, ahol viszont égtek a lámpák. A felújítást végző vállalkozóról Hadházy azt írta:

Nos, egy budai elit környéken lakó úrról van szó, nem tudom, Kmetty Károly mélykereszténydemokrata polgármester hogyan talált rá. De örülhetünk, mert volt 40 milliós ajánlat is.

A 40 millió forintos árajánlatról szóló dokumentumot szintén csatolta posztjához a politikus. Az elköltött pénzről szólva pedig azt írta:

A pénzt amúgy itt most nem az EU-tól lopták, hanem a közeli radioaktív hulladéklerakót ellenőrző társulat adományát költötték el ilyen jól.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Hadházy Ákos talált egy 30 millió forint közpénzből felújított WC-t Őrbottyán külsőn
Source:
Source 1

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here