Az elsődleges eredmények szerint Német Szociáldemokrata Párt (SPD) nyerte a németországi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választást, maga mögé utasítva a leköszönő Angela Merkel pártját.

A BBC azt írja, az SPD a voksok 25.7 százalékát szerezte meg, a most irányító konzervatív blokk (CDU) és jelöltjük, Armin Laschet pedig 24.1 százalékos támogatottságot tudhat magáénak, ami történelmi mélypont, 8,8 százalékpontos visszaesés a 2017-es 32,9 százalékhoz képest.

A Zöldek fennállásuk legjobb eredményét érték el, a szavazatok 14.8 százalékát kapták és ezzel megelőzték a korábbi évekhez viszonyítva szintén erősödő Liberálisokat, akik 11.5 százalékon zártak.

Rolf Vennenbernd/picture alliance via Getty Images

A kormányalakításhoz koalícióra lesz majd szükség az országban.

Olaf Sholz, a szociáldemokraták vezetője arról beszéltje, pártja egyértelmű felhatalmazást kapott a választáson az ország irányítására. Laschet pedig azt mondta, nem mindig az első helyen befutó párt adja a kancellárt, tehát a CDU is kormányalakításra készül.

Peter Kneffel/picture alliance via Getty Images Armin Laschet

Az exit pollok nagyon kiélezett végeredményt sejtettek, de ez a verseny a legelejétől megjósolhatatlan volt és mindenki tudta, hogy az utolsó szavazatok is számíthatnak majd. Az biztos, hogy a búcsúzó kancellár az új koalíció kialakításáig marad, amire lehet, hogy karácsonyig kell várni.

A hatalomért nem csupán a szociáldemokraták és a konzervatívok csatáznak, hisz két királycsináló is van, a Zöldek és a liberális FDP nyitott is az ajánlatokra.

Mindkét párt szereplője a két legvalószínűbb forgatókönyvnek. Az egyik, a pártok színei alapján csak közlekedési lámpaként emlegetett koalíció lenne a szociáldemokratákkal – az SPD piros, az FDP sárga, a Zöldek zöldek -, a másik pedig a Jamaica koalíció, ahol az SPD helyét a fekete színű CDU váltja fel.

Christoph Soeder/picture alliance via Getty Images Pillanatkép a Zöldek eredményvárójából

Ez az első alkalom Németország történetében, amikor hárompárti koalíciónak kell majd kormányoznia, ezzel egyértelműen új politikai korszak köszöntött rájuk.

A szélsőbalnak és a szélsőjobbnak egyébként egyaránt borzalmasan sült el ez a választás, az AfD jelentősen vesztett népszerűségéből, csak a voksok 10.3 százalékát kapták, a Die Linke pedig el sem érte az 5 százalékos küszöböt.

A Bundestagban először lesznek transznemű képviselők, miután a Zöldek két jelöltje, Tessa Ganserer és Nyke Slawik is bejutott.

Kapcsolódó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Hajszálnyival a szociáldemokraták nyerték a német választásokat
Source:
Source 1

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here