Emberölés kísérlete miatt emelt vádat a Somogy Megyei Főügyészség azzal a fiatal külföldi férfival szemben, aki a vád szerint két évvel ezelőtt nekiment a haragosa bátyjának egy kisteherautóval.

A férfi egy Barcs melletti faluban lakott a lánytestvérével és annak barátjával, akivel egy családi vita kapcsán megromlott a viszonya. Az ominózus nap az otthona utcájában közlekedett a 2310 kg saját tömegű tehergépkocsival, amikor észrevette az úttest szélén álló és családtagjaival beszélgető férfit. Mivel a sértett hasonlított öccsére, ezért a terhelt azt hitte, hogy haragosa áll az út mellett.

A vád szerint ekkor rálépett a gázra, majd a sértett felé kormányozta a járművet és 52-55 km-es sebességgel elütötte. A szerencsétlenül járt férfi az ütközés erejétől közel 13 métert repülve az út melletti árokba zuhant, a vádlott pedig autójával egy sóderhalomnak ütközött és az úttesten keresztben állt meg.

Az elütött férfinek 12 hét alatt gyógyuló töréses sérülései keletkeztek, azonban a jármű sebességére és tömegére tekintettel életveszélyes, vagy halálos sérüléseket is szenvedhetett volna. Az ügyészség letöltendő börtönt kért a teherautósra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Haragosát akarta elgázolni, de összekeverte a rá hasonlító testvérével
Source:
Source 1

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here