33 éves korában meghalt Demaryius Thomas. A korábbi kiváló elkapót holtan találták otthonában, írja az ESPN, amely a rendőrségi jelentésre hivatkozva hozzátette, hogy egészségügyi probléma okozhatta a halálát.

Thomast a 2010-es drafton, az első kör 22. helyén választotta ki a Denver Broncos, amelyet aztán nyolc éven át erősített, 2016-ban pedig Super Bowlt nyert a csapattal. Megfordult még a Houston Texans, a New England Patriots és a New York Jets csapatainál is. 2019 óta nem játszott, idén nyáron jelentette be a visszavonulását.

Számos klubrekordja van a Broncosnál, amely úgy emlékezett meg róla, mint a franchise történetének valaha volt egyik legjobb játékosa.

Áldás volt az alázata és a pozitív hozzáállása, mindannyiunknak hiányozni fog

– írta a Twitteren Tom Brady.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.


Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért.
Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Holtan találták otthonában az NFL-bajnokot
Source:
Source 1

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here