Újabb öt évre választotta meg Farkas Flóriánt a „Lungo Drom” Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség elnökének a szervezet kongresszusa – közölte a cigány érdekvédelmi tömörülés szombaton az MTI-vel.

A közlemény szerint a küldöttek ellenszavazat és tartózkodás nélkül, egyhangúlag választották meg a Fidesz parlamenti frakciójában ülő politikust.

Azt is írták, hogy a Lungo Drom elkötelezett a kormány politikája mellett. A Fidesz stratégiai szövetségeseként, a magyarországi cigányság boldogulásához szükséges feltételek megteremtése elsődleges eszközének továbbra is a kormány társadalmi felzárkózás programjának folytatását tekintik, értékeik megvédésének garanciáját továbbra is a Fidesz-KDNP pártszövetség kormányzásában látják. A Farkas Flórián által dominált szervezet közölte, szerintük a baloldal a 2010 előtti állapotok visszaállítására törekszik: a hátrányos helyzetűeket megalázó nyomorba taszítanák, a tisztességes megélhetést biztosító munka helyett az ország eladósodásával szeretnék a hatalmat megszerezni, feladnák az ország szuverenitását és veszélyeztetnék a magyarság, így a cigányság jövőjét egyaránt, az újabb és újabb, külföldről diktált és szervezett migrációs hullámmal még nagyobb egészségügyi kockázatnak és súlyos társadalmi feszültségnek tennék ki az országot és annak polgárait.

„A Lungo Drom meg fogja akadályozni a baloldal előretörését, választási sikerét. Minden eszközzel fel kell lépnünk a bevándorláspárti törekvések ellen és a jóléti társadalmunk megőrzése érdekében!” írták.

Az országos roma önkormányzat uniós pályázati pénzei miatt kirobbant botrány után Farkas Flórián évekre eltűnt a politikai színtérről, és kerülte a sajtóval való találkozást is. A több százmilliós veszteséget okozó költekezés ellenére a Fidesz vezetése nem vált meg a képviselőtől, és a jelek szerint a 2022-es országgyűlési választáson is hadrendben tartják a roma szavazatok becsatornázása érdekében.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Ismét a láthatatlan fideszes képviselőt választotta elnökének a Lungo Drom
Source:
Source 1

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here