Karácsony Gergely szombaton délelőtt mutatta be Jóvátétel Programját a 99 mozgalom alapítóival Budapesten. Az eseményen a hvg.hu tudósítása szerint a főpolgármester kezdésként arról beszélt, hogy noha kormányváltásra készül az ellenzék, az igazi tét ennél bonyolultabb, „ez nem egy hagyományos parlamenti választás”, fogalmazott.

Karácsony szerint azért is volt szükség a 99 Mozgalomra, mert annyira jelen van a politika a mindennapokban, hogy nagyon nehéz magánembernek lenni.

A küzdelmet egy nagyon szűk elit ellen vívjuk, ami kiszipolyozza a magyar társadalmat

– mondta az ellenzéki előválasztáson induló miniszterelnök-jelölt. Hozzátette, hogy a célja, hogy „ne lehessen azzal választást nyerni, hogy folytatjuk, de azzal sem, hogy nem folytatjuk”.

Ezt követen Karácsony bemutatta a Jóvátétel programot, és mint mondta, szerinte a legfontosabb az, hogyan tesszük jóvá a károkat, amiket az Orbán-kormány okozott az országnak az elmúlt tíz évben.

Jóvátételt adunk az elmúlt évtized bűneiért és káraiért

– szögezte le.

A mozgalom felszólalói után Karácsony bemutatott kilenc pontot, de hangsúlyozta, hogy ez nem a teljes program, csak annak néhány fontos eleme. Ezek a következők:

  • Eltörlik a rabszolgatörvényt.
  • Az oktatási rendszerből lemorzsolódott, végzettség nélküli fiataloknak megadják a második esélyt: szakmunkás-oklevél vagy az érettségi megszerzésének lehetőségét.
  • A közmunkabért felemelik a minimálbér szintjére
  • Egyeztetéseket kezdenek a CEU visszahozatalának érdekében, visszaállítják az egyetemek autonómiáját, felülvizsgálják az egyetemi modellváltást.
  • Kárpótolják az egyházi státuszukat vesztett, intézményfenntartó munkát végző valódi egyházakat.
  • Az állami iskolák támogatását felemelik az egyházi iskolák támogatásának szintjére, biztosítják a helyi közösségeknek az irányítási autonómiát a közoktatásban.
  • Felülvizsgálják az állami földprivatizáció folyamatát és eredményeit.
  • Újraszabályozzák a trafikpiacot, hogy bárki nyithasson trafikot.
  • Kárpótolják a rokkantnyugdíjasokat.

Karácsony szerint a hazánkat sújtó gazdasági válság jóvátételéhez is szükség lesz kilenc pontra, ezeket főleg az EU-s helyreállítási tervből lehetne finanszírozni. Az ismertetett pontok a következők:

  • Újraindítási támogatás a bajba jutott kisvállalkozásoknak.
  • A bajba jutott kisvállalkozásoknak 2 év mentességet biztosítanak a szociális hozzájárulási adó fizetése alól.
  • Az álláskeresési járadék folyósításának időtartamát 9 hónapra emelik, és azon munkavállalókat, akik a koronavírus-válság idején veszítették el munkájukat, és 3 hónapnál hosszabb ideig voltak munkanélküliek, visszamenőleg támogatják az álláskeresési járadék összegével.
  • A járvány során igénybe vett táppénzt utólag kiegészítik a munkavállalók számára 100 százalékra.
  • Az egészségügyi dolgozókat 500 ezer forintos egyszeri támogatásban részesítik.
  • A szociális dolgozókat 500 ezer forintos egyszeri támogatásban részesítik.
  • Kárpótolják az önkormányzatokat az elvont iparűzési és gépjárműadó bevételek kieséséért.
  • Eltörlik a különleges gazdasági övezeteket.
  • Bevezetik a Tiborcz-adót és a Mészáros-adót.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Karácsony jóvátételi programot hirdetett
Source:
Source 1

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here