Négy személy súlyosan megsérült a balesetben.

Beszámoltunk róla hétfő este, hogy robbanás történt a kiskörei vízerőműnél, amiben nyolc személy sérült meg, közülük négyen súlyosan. Az MTI-vel kedden azt közölte az MVM, hogy a Tiszavíz Vízerőmű Kft. telephelyén az egyik turbina tervezett, éves karbantartása során történt robbanás.

Kedden reggel Kóbor György, az MVM csoport elnök-vezérigazgatója és Kiss Csaba termelési vezérigazgató-helyettes is a helyszínre érkeztek, hogy tájékozódjanak a balesetről, olvasható az MVM közleményében. Kiemelték, az események a másik három turbina üzemeltetését nem befolyásolták, azok zavartalanul működnek.

A kiskörei vízlépcső részeként megépült, 1974-ben üzembe helyezett kiskörei vízerőmű 28 megawatt beépített teljesítményével Magyarország legnagyobb vízerőműve. Az erőműben megtermelt villamos energia mennyisége a Magyarországon vízenergiából előállított villamos energia nagyjából fele, ami 40-45 ezer átlagos fogyasztási igényű háztartás éves energia ellátását biztosítja.

Az erőművet a Tiszavíz Vízerőmű Kft. működteti, a cég 2021. május 13-tól a MVM Energetika Zrt. tulajdonában álló leányvállalatként működik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Karbantartás során történt a robbanás a kiskörei vízerőműben
Source:
Source 1

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here