Kollár Lajos, Kásler Miklós tanácsadó testületének elnöke keddig várja az Egészségügyi Szakmai Kollégium tagozatvezetőitől, hogy megírják, a területükön hány és fekvő- és járóbeteg intézményre, vagyis rendelőre és kórházra van szükség az országban. Erről levelet is küldött az Emberi Erőforrások Minisztériuma által létrehozott kollégium vezetőinek, amelyet Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő közölt péntek este a Facebook oldalán

A levél szerint Kásler Miklós miniszter úrnak “az egészségügyi rendszer átalakításának hosszútávú tervéhez” van szüksége a javaslatokra. Hogy pontosan mikor kapták a levelet a tagozatvezetők, az nem derül ki, Kollár mindenesetre elnézést kér azért, hogy szoros határidővel kéri az adatokat, hogy mennyi ágyra, rendelőre, kórházra van szükség az országban. A leveleket május 18-án délelőtt 10 óráig várja a minisztérium. 

Kunetz szerint ez azt is jelenti, hogy kis túlzással kedd 11 órára már meg is lehet az egészségügyi rendszer reformja, azzal együtt, hogy hány kórházat és rendelőt lehet bezárni az országban. 

Keddig várja a kormány a javasaltokat, hogy hány kórházat lehet bezárni az országban
Source:
Source 1

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here