Két fővárosi kerületben, a XII., valamint a XVI. kerületben is kötelező lesz a koronavírus elleni oltás az önkormányzati dolgozók számára. Erről kedden határoztak az érintett polgármesterek, írja a Hvg.hu.

A lap szerint a Hegyvidék esetében még nem részletezték, pontosan kikre vonatkozik a döntés, csupán annyit írtak, hogy „a kormányrendelet szerinti érintett foglalkoztatotti kört a jegyző mint munkáltató állapítja majd meg a következő napokban.”

A XVI. kerületben viszont már megírták, hogy az intézkedés vonatkozik a

  • a bölcsődei dolgozókra, az óvodai dolgozókra,
  • a Corvin Művelődési Ház-Erzsébetligeti Színház, a Helytörténeti és Emlékezet Központ dolgozóira, a Napraforgó Család- és Gyermekjóléti Központ dolgozóira,
  • és a polgármesteri hivatal munkatársaira.

Debrecen és Székesfehérvár polgármesterei már közölték, hogy nem teszik kötelezővé az oltást, és a Telex szerint Újpesten is így döntöttek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Két budapesti kerületben kötelező lesz az oltás az önkormányzati dolgozóknak
Source:
Source 1

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here