Utas és holdvilág.

A magyar űrkutatás és űrtevékenység több évtizedes múltját és jelenét mutatja be a Magyarország és a világűr című kötet, amely több mint hetven szakértő anyaga alapján készült – olvasható az MTI-n.

Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos a frissen megjelent kötet fülszövegében többek mellett azt írta, ha ma lekapcsolnánk a világűrben működő berendezéseket, a világgazdaság és társadalmaink összeomlanának. A kommunikáció, a navigáció, a meteorológia, a földmegfigyelés elképzelhetetlen űrtevékenység nélkül. Az űreszközök mára a kritikus infrastruktúra részét képezik, ezért védelmük kiemelten fontos feladat. Az emberiség erőteljesen fokozni fogja űrtevékenységét az elkövetkező évtizedekben is.

A cél az, hogy ebben a folyamatban Magyarország továbbra is érdemben vállaljon szerepet, ahogy tette ezt az űrkutatás hajnala óta

– jegyzi meg Ferencz Orsolya a könyvben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) támogatásával megjelent kötet közel három évig készült Simon Tamás főszerkesztő vezetésével. Alkotói nem kisebb feladatra vállalkoztak, mint naprakészen bemutatni a világűr kutatását, valamint az űrtevékenység legfontosabb alkalmazásait, méghozzá mindezt magyar szemüvegen keresztül – derült ki a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) MTI-hez eljuttatott közleményében.

A közlemény külön kiemeli, hogy a gazdagon illusztrált kiadványban az emberes űrrepüléstől kezdve a Naprendszer kutatásán és a magyar űripar csúcsteljesítményein keresztül az űralkalmazások széles köréig számos téma szerepel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Könyv jelent meg Magyarországról és az űrkutatásról
Source:
Source 1

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here