Lengyelország úgy döntött, befejezi a kimenekítéseket Kabulból, mivel túl nagy biztonsági kockázattal járnak – jelentette be Martin Przydacz külügyminiszter-helyettes. Biden elnök bejelentése után, miszerint tartják az augusztus 31-i határidőt, a lengyel kormány egyeztetett amerikai és brit szövetségeseivel, ezt követően döntöttek így.




A lengyel misszió nagy része június 30-án hazaérkezett Wroclawba.



Fotó:
KRZYSZTOF ZATYCKI/NurPhoto via AFP

„A biztonsági jelentések hosszas elemzése után arra a következtetésre jutottunk, hogy nem kockáztathatjuk tovább a lengyel diplomaták és katonák életét” – mondta Przydacz. Állítása szerint a lengyel kimenekítési misszió fő céljai teljesültek, evakuáltak minden lengyel állampolgárt, valamint a lengyel nagykövetség és a lengyel katonai kontingens mindazon volt afgán munkatársait, akiknek sikerült a kabuli repülőtérre eljutniuk. Tizenkét járattal több száz embert menekítettek ki Afganisztánból.

Már csak néhány lengyel csapat maradt Kabulban, amelyek lebontják a korábbi katonai bázist. Két lengyel gép van még úton, az egyik Üzbegisztánban felszállásra vár, a másik már Varsóba tart. (Reuters, MTI)

Lengyelország leállította a kabuli evakuációt, mert túl nagy biztonsági kockázattal jár
Source:
Source 1

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here