Hetvenöt éves korában meghalt Németh Oszkár, a Fonográf dobosa, a Tolcsvay-trióból is ismert zenészt vasárnap reggel érte a halál – tudatta a zenész családja hétfőn az MTI-vel.

Németh Oszkár 1946-ban született, és pályáját a hatvanas években roadként kezdte, dobosként a Tolcsvay-trióban lett ismert, majd az 1973 szilveszterén Szörényi Levente, Bródy János, Tolcsvay László, Móricz Mihály, Szörényi Szabolcs közreműködésével megalakult Fonográf együttes tagja volt. A hardrock.hu emlékeztet: övé volt a legendás Fonográf lemezbolt a Nyugati pályaudvarnál.

Játszott Koncz Zsuzsával, feltűnt Zorán kísérő zenekarában is, valamint vendégzenészként szerepelt annak 2002-ben megjelent Zorán című lemezén. Ezen kívül játszott az Alfonz kalandjai és a Bojtorján együttessel is. Szörényi Levente első szólólemezén és az István, a király lemezen szintén ő dobolt. A Fonográf együttes megszűnte után Móricz Mihály gitárossal megalapította a N. O. coM.M.ent együttest. Temetéséről később intézkednek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Meghalt Németh Oszkár, a Fonográf együttes dobosa
Source:
Source 1

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here