Jó reggelt! Lehet, hogy már unalmas, de ma is fantasztikus idő lesz.

4 legfontosabb hírünk most

KAMPÁNY ’22




Kormány- és Fudan-ellenes transzparensek a Kossuth téren



Fotó:
Szász Zsófi/444

Jelen állás szerint nehéz elképzelni, hogy a kormány hogyan jöhet ki jól a Fudan egyetem budapesti kampuszának ügyéből, ami minden igyekezetük ellenére valószínűleg a kampányidőszak egyik fő vitatémája lesz. Az ügyben népszavazás készülődik, és az is kérdéses, hogy ekkora politikai össztűz mellett a kínai államnak mennyire vonzó ez a projekt. Ebben a cikkben megnéztük, milyen akadályok állnak a Fudan egyetem megépítése előtt, mekkora mozgástere van a kormánynak, az ellenzéknek és a kínai egyetemnek.

A kormány persze nívódíjas médiapartnerei segítségével igyekszik a saját témáival leszorítani napirendről a szempontjából lassan kínossá váló kínai egyetem projektet. Most az EU támadása van terítéken. Miközben kormányának egyik tagja már hazugságnak is beillő módon ferdítette el egy közvélemény-kutatás eredményét, Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön előbb szóban vádolta meg az Európai Bizottságot Lengyelország „alkotmányos berendezkedésének és identitásának” megtámadásával (a Bizottság pénzbírsággal büntetné Lengyelországot, amiért nem függesztik fel a bírókat fegyelmező kamarát), majd a Magyar Közlönyt megint kommentfelületként használva kormányhatározatba is foglalták mindezt. Elfoglalt napján a miniszterelnök ezután a Mathias Corvinus Collegium évnyitóján beszélt a Nyugat hanyatlásáról. (A NER-elit nyaraló- és találkozóhelyének azért még elmegy az a környék.)

Közben dübörög az előválasztási kampány. A Partizán előválasztási vitasorozatának csütörtöki állomása Szabolcs-Szatmár-Bereg megye volt. Tiszalökön Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 1-es számú választókerületének ellenzéki jelöltjei mutatták be, hogyan próbálnák megmenteni a végleges leszakadástól Nyíregyházát és térségét. Nyíregyháza képviseletéért a Jobbik és a Momentum jelöltje szállt harcba. A sóstói beruházások és az átoltottság növelését célzó intézkedések megítélése mentén rajzolódott ki, milyen éles különbségek vannak politikájukban. A teljes vita rövid videós összefoglalója először a Reggel 4-ben:

Ha a hírlevelet e-mailben olvasod, a videót ide kattintva érheted el.

A Tiszavasvárit és környékét jelentő Szabolcs-Szatmár-Bereg 2-es körzetben a Jobbik, az MSZP-P és az Újvilág Néppárt jelöltjei indultak el, akik mind egyetértenek a mezőgazdaság és a kis- és középvállalkozások fejlesztésének szükségességében, ahogy a Rabszolgatörvényt is egységesen elítélik, visszavonását sürgetik. Eltérő hangsúlyokat tesznek viszont szociálpolitikai ügyekben: kinek a rendvédelmi dolgozók helyzete, kinek a szakszervezetek állapota, kinek a szabolcsi munkanélküliség áll a fókuszban. A teljes vita összefoglalója:


Ha a hírlevelet e-mailben olvasod, a videót ide kattintva érheted el.

A vitamaraton egy nap szünet után szeptember 11-én, szombaton folytatódik az érdi központú Pest 1-es választókörzetben, és a Székesfehérvárt magába foglaló Fejér 1-es körzetben. A vitákat élőben a Partizán Youtube-csatornáján és Facebook-oldalán, illetve a 444.hu Facebook-oldalán követhetitek, a viták legizgalmasabb pillanatait összefoglaló 5-10 perces videókat pedig elsőként itt, a Reggel 4-ben találhatjátok meg.

További belföldi hírek az eucharisztia jegyében:

Lépj be a Körbe, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!


Már tagja vagy a körnek?

Lépj be!

Mozgástér visszatér
Source:
Source 1

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here