Igazi gyöngyszemnek tartja Sándor Zsuzsa az úgynevezett pedofil törvény tervezetét. De komolyan beszél vagy ironizál?

Az eddig is katasztrofális jogalkotás legújabb „gyöngyszeme” az úgynevezett pedofiltörvény, e sorok írásakor annak egyelőre csak a tervezete. Már a törvény címe is – „a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről” – szakszerűtlen. Hogyan lehet olyan címet adni egy salátatörvénynek, amelyben olyan kifejezés szerepel, amit a büntetőjog nem ismer?

A pedofília ugyanis nem jogi kategória, ezt a fogalmat a jog nem ismeri, így nem is használja.

Kezdjük tehát azzal, mi a pedofília. A szakirodalom a pedofíliát a szexuális deviancia (parafília) egyik formájaként, vagyis betegségként határozza meg. E kórkép jellemzője, hogy valakinek a szexuális vágyai rendszeresen vagy hosszú időn át a pubertáskor előtti gyerekekre irányulnak. Ez a diagnózis független attól, hogy a beteg tesz valamit vagy nem tesz semmit a vágyai beteljesüléséért. Vagyis akadnak szép számmal olyan pedofilok, akik soha semmilyen jogellenes cselekményt nem követnek el, így a létezésükről legfeljebb a pszichológusok szerezhetnek tudomást, semmiképpen nem a jogalkotók vagy a jogalkalmazók. Magyarán: egy törvény nem szólhat „pedofil bűnelkövetőkről”, ha a jog nem ismeri a „pedofil bűnt”.

A törvénytervezet lényege, hogy bevezessen egy nyilvános vagy részben nyilvános adatbázist a gyermekeket sértő, nemi élet szabadsága vagy nemi erkölcs elleni bűncselekményt elkövető személyekre vonatkozóan.

El kell ismerni, hogy a törvény megfogalmazója legalább a jogszabály szövegében már a helyes jogi kategóriát nevezi meg. Arra azonban nem jött rá a javaslatot benyújtó két jogász végzettségű fideszes képviselő, Kocsis Máté és Selmeczi Gabriella, hogy ők sem értenek mindenhez. Igaz, lassan már megszoktuk, hogy a törvények benyújtását nem előzi meg bármiféle szakmai, társadalmi vita, ne adjisten hatástanulmány, pedig ha létezik törvény, amelynél ez elengedhetetlen lett volna, ez a tervezet bizonyosan az.

Bruzák Noémi / MTI

Megdöbbenve olvastam, hogy még Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke sem látta előre a törvénytervezetet, de még így is, kapásból felvetett számos, nem elhanyagolható kérdést. A tervezet szerint a 18. évét be nem töltött személy hozzátartozója (nevelője, gondozója) betekinthet az adatokba, ha megítélése szerint az adatok megismerése feltehetően szükséges. Péterfalvi joggal veti fel, hogy ennél konkrétabb és indokoltabb feltételeket kellene szabni az adatokhoz való hozzáféréshez. Hogy egy példát mondjak, a tervezet szövege alapján egy fiatalkorúnak a 19 éves testvére pusztán merő kíváncsiságból is simán kutakodhat a bűnügyi nyilvántartás eme hozzáférhető részében.

A tervezet előírja, hogy aki megismerheti az adatokat, „köteles azt bizalmasan kezelni”, és csak a törvényben meghatározott célból hozhatja harmadik személy tudomására. A megismert adatokról nem készíthet másolatot, nem sokszorosíthatja, nem hozhatja nyilvánosságra, és a bűnügyi nyilvántartónak „lehetőség szerint” meg kell akadályoznia azt is, hogy az illető írásos másolatot készítsen.

Nevetségesnek tartom, amikor egy jogalkotó „óhajokat” fogalmaz meg egy törvényben. A fenti mondatok ugyanis nem többek annál.

Mert egyetlen szó sem esik például arról, hogy mi történik azzal, aki mindezt a kívánságlistát nem teljesíti, vagyis a nyilvánosságra hozatalnak, a sokszorosításnak semmiféle szankciója nincs. Arról nem is szólva, hogy valaki végiggondolta-e, ha én elektronikusan belépek – az ügyfélkapun keresztül – a nyilvántartásba, szintén elektronikusan nyilatkozom a jogosultságomról, majd ugyancsak elektronikusan kapok adatokat, amelyeket megnézhetek, az a szerencsétlen bűnügyi nyilvántartó honnan a fenéből tudhatná, hogy eközben az otthoni magányomban készítek-e jegyzeteket a kis füzetembe. A „lehetőség szerint” megfogalmazás nem épp azt jelenti-e, hogy ennek megakadályozására gyakorlatilag nincs is lehetőség?

Nem világos az sem, hogy nincs-e visszaható hatálya a tervezetnek, még akkor is, ha egyébként az előterjesztő hozzáértő jogász képviselők erre nem is törekedtek. Van egy olyan szabály ugyanis, hogy ha a kért adattal azonos nevű más személyek is szerepelnek a nyilvántartásban, akkor az összes azonos nevű, a tervezetben felsorolt bűncselekmények miatt elítélt bűnöző adatait a nyilvántartónak meg kell adnia. Márpedig a bűnügyi nyilvántartásban nemcsak azok az azonos nevűek szerepelnek, akik e törvény hatályba lépése után kerülnek bele, hanem a régebben elítéltek is. Akkor ez most visszaható hatály vagy sem?

És mindez hogyan korrelál majd a kötelezően alkalmazandó, a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről szóló, 2016-os EU-rendelettel, ismertebb nevén a GDPR-ral?

Tisztázatlanok egyelőre a munkajogi szabályok is. Mit értünk pontosan olyan munkáltatón, amelyik fiatalkorúak (18 éven aluliak) részére „szabadidővel, szórakozással, sportolással összefüggő szolgáltatást nyújt”. Mi a helyzet azokkal a munkáltatókkal, amelyek egyaránt nyújtanak szolgáltatást felnőtteknek és fiatalkorúaknak is? És mit jelent a „szabadidő” fogalma? Mi az a „szórakozás”? Ezek olyannyira tág és bizonytalan fogalmak, amelyek eleve képlékennyé tesznek egy jogszabályt. A jogalkotásról szóló törvény első számú alapvető követelménye, hogy „a jogszabálynak a címzettek számára egyértelműen értelmezhető szabályozási tartalommal kell rendelkeznie”.

Azt még csak értjük, hogy a munkáltató nem létesíthet munkaviszonyt a bűnügyi nyilvántartásban szereplő, meghatározott bűncselekményeket elkövető személyekkel, de mi a helyzet akkor, ha egy ilyen bűnelkövető már munkaviszonyban áll vele. Ez esetleg lehet felmondási ok? Ha igen, ha nem – ezt nem ártana tisztázni.

Az mindenki számára nyilvánvaló, hogy a törvényjavaslat megszületésének legalábbis az egyik oka az úgynevezett Kaleta-ügy volt. Emlékeztetőül: Kaleta Gábor – akkor még perui nagykövet – mintegy 19 ezer, gyermekekről készült pornográf felvételt tárolt a laptopján. A bíróság – az ügyésznek a bíróságra nézve kötelező indítványának megfelelően – egy év felfüggesztett szabadságvesztésre, valamint 540 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. Az enyhe büntetés – és az ügy elsumákolásának igyekezete – miatt az ügy óriási felháborodást keltett. Akkor Orbán Viktor azt ígérte, hogy „a gyermekvédelem lesz az őszi törvényalkotás egyik legfontosabb kérdése”.

Az a kisebbik baj, hogy mostanra csúszott az indítvány előterjesztése. Ennél sokkal nagyobb probléma, hogy ez a tervezet minden, csak nem gyermekvédelem. A 444-nek nyilatkozó Szlankó Viola, az UNICEF Magyar Bizottság gyermekjogi vezetője szerint „nem elég a jogszabályokat szigorítani, ugyanannyi figyelmet és pénzt kell áldozni a megelőzésre, az áldozatok ellátására és az elkövetők rehabilitációjára”. Minderről egyetlen szó sem esik a törvényjavaslatban.

Hacsak nem tekintjük annak a családok védelméről szóló törvény „borzasztó lényeges” módosítását, miszerint „az állam (…) védi a család és a házasság intézményét, különös tekintettel a családi kapcsolat alapját képező szülő-gyermek viszonyra, melyben az anya nő, az apa férfi.” Nehogy valaki elfelejtse az Alaptörvény kilencedik módosításában már rögzített, megfellebbezhetetlen Fidesz-álláspontot. Hozzátéve persze – ismét emlékeztetőül – hogy a rendezett családi viszonyok védelme és „a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogának érvényesülése különös jelentőséggel bír a testi, a szellemi és a lelki egészség megóvása érdekében.” Ez utóbbi szellemében kellett ebbe a salátába belekeverni még a gyámügyi igazgatásról szóló törvény módosítását is: „a gyermekvédelmi rendszerben az állam védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát.”

Végül, de nem utolsó sorban:

egy ilyen nyilvános/félig nyilvános adattárnak ugyan lehetnek előnyei, de legalább annyi hátulütője is van, miként az ezzel kapcsolatos amerikai tapasztalatok tanúskodnak.

Akkor meg különösen, ha egy ilyen szedett-vedett salátatörvény lesz a szabályozás alapja.

És bár a tervezet indokolásában a törvényalkotó elismeri, hogy „a klasszikus büntetőjogi iskola egy alapvető tétele szerint a bűnözéssel szembeni visszatartó erő – ezáltal a büntetőjog célja – önmagában nem a büntetések szigorának a növelésével érhető el” – ennek ellenére brutálisan felemeli számos szexuális bűncselekmény büntetési tételét. És ezzel – a néphangulatnak megfelelve – mindkét oldal egyetért.

Hiába, közeledik a választás.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nem csak a pedofilokkal van baj
Source:
Source 1

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here