A Győri Audi ETO KC 31-26-ra nyert szombaton a szlovén Krim Mercator Ljubljana otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában.

Az ETO rekordot jelentő, 59 mérkőzésből álló, 2018 januárja óta tartó veretlenségi sorozattal büszkélkedhet a BL-ben, ebben az időszakban 51 győzelem és nyolc döntetlen a mérleg (a statisztikába csak a meccsek rendes játékideje számít bele).

A vendégcsapat keretéből Faluvégi Dorottya, Kari Brattset és Estelle Nze Minko hiányzott sérülés miatt. Nagy küzdelem jellemezte a meccset az első perctől kezdve, mert mindkét csapat masszívan védekezett. Az ötszörös BL-győztes győriek 6-1-re elhúztak, a szlovénok a tizedik percben lőtték első akciógóljukat, ekkor viszont lendületbe kerültek és ellenfelük hibáit kihasználva egy 5-1-es sorozattal felzárkóztak. Többször is az egyenlítésért támadhattak a hazaiak, de nem jártak sikerrel, így a Győr egy találattal vezetett a szünetben, írja tudósításában az MTI.

Kapcsolódó

A második felvonást is jól kezdte az ETO és ismét meglépett négy találattal. A 35. perctől egy ideig felváltva estek a gólok, és bár a győriek nem tudtak megnyugtató előnyt kidolgozni, magabiztosan őrizték vezetésüket a tapasztalt hazaiakkal szemben. Amikor támadásban rontottak a vendégek, a kapuban Amandine Leynaud rendre bravúrokat mutatott be, így a Krim nem tudott közelebb kerülni a Győrhöz. A hajrára már nem maradtak izgalmak, mert az ETO kézben tartotta a meccset, amelyet végül öt góllal nyert meg.

A mezőny legeredményesebb játékosa két győri, a dél-koreai Ju Unhi és a norvég Veronica Kristiansen volt egyformán hét góllal, hazai részről Oceane Sercien Ugolin ötször talált be. Leynaud négy, csapattársa, Silje Solberg hét védéssel járult hozzá a sikerhez.

Az egy győzelemmel és egy döntetlennel álló Ferencváros egy hét múlva az orosz Rosztov-Don otthonában folytatja szereplését a BL csoportkörében, a két sikerrel rendelkező Győr pedig jövő vasárnap az ugyancsak orosz CSZKA Moszkvát fogadja.

BL-csoportkör, 2. forduló, B csoport

Krim Mercator Ljubljana (szlovén)-Győri Audi ETO KC 26-31 (12-13)

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.


Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért.
Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nem lehet lefékezni a Győrt, folytatódott a káprázatos BL-sorozat
Source:
Source 1

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here