Orbán Viktor a pénteki nappal Bíró Marcellt nevezte ki egy új hatóság, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága elnökének, írja a hvg.hu. Ahogy arról korábban beszámoltunk, Bírót július 31-ei hatállyal mentették fel tisztségéből, és a 24.hu 2018-ban írta meg, hogy Orbán ezentúl maga felügyeli a kormánydöntések előkészítését és végrehajtását, ezzel tulajdonképpen létrejön egy harmadik kancellária. A kizárólag a kormányfőnek alárendelt kormányirodát Biró Marcell vezette államtitkárként.

A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága a hvg.hu cikke szerint október 1-től foglalkozik majd

  • a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. jogutódjaként a dohánytermék-kiskereskedelem engedélyezésével,
  • a kis- és nagykereskedelem hatósági ellenőrzésével és szabályozásával, az igazságügyi minisztertől átvéve a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar feletti felügyelettel,
  • a Szerencsejáték Felügyelet jogutódjaként a szerencsejáték-szervezés engedélyezésével,
  • hatósági felügyeletével és szabályozásával,
  • a felszámolói névjegyzék vezetésével, a felszámolók egyes tevékenységeinek hatósági felügyeletével, illetve
  • az állam nevében lefolytatandó, koncessziós szerződés megkötésére irányuló eljárásokkal kapcsolatos egyes feladatok ellátásával.

Az új hatóság egy önálló szabályozó szerv lesz, elnöke – akit csak kivételes körülmények között lehet felmenteni – rendeleteket adhat ki. A kinevezés kilenc évre szól, a fizetése havi 4,5 millió forint, négy helyetteséé fejenként 4 millió forint.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Orbán lecserélt jobbkeze került az új koncessziós hatóság élére
Source:
Source 1

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here