A szövetségi hivatal megtiltotta egy speciális nevelési igényű diákokkal foglalkozó amerikai iskolának, hogy elektrosokkot alkalmazzon a diákjain. Az intézmény azonban fellebbezett és a bíróság neki adott igazat.

Az intézmény vezetése, a szülők, és maguk a diákok is örülnek, hogy ismét napi használatba lehet venni a massachusettsi Judge Rotenberg Center áramütéssel nevelő eszközeit – írja a LadBible című brit bulvárportál.

Az iskolában háromszáz speciális nevelési igényű, viselkedési, érzelmi, és más pszichés problémákkal küzdő, illetve autista diák tanul. Közülük, jelenleg 55-en vesznek részt az áramütéses nevelési programban. Ők a nap 24 órájában viselnek a karjukon egy olyan eszközt, melynek segítségével, távirányítással erős áramütést lehet nekik adni, ha agresszívvá válnak másokkal szemben, vagy önmagukat bántalmazzák.

A szövetségi Élelmiszer és Gyógyszerfelügyelet (FDA) márciusban betiltotta a korábban kínzásnak bélyegzett módszer használatát. A hivatal azon az alapon avatkozott közbe, hogy az ő felelőssége, hogy szükségtelen, veszélyes eszközöket vonjon ki a forgalomból.

A döntés miatt az iskola bírósághoz fordult. A keresetükben az állt, hogy a sokkolókat csak olyan diákokon alkalmazzák, akiknél semmilyen más módszer nem vezetett eredményre, nekik viszont nagy szükségük van a nevelésnek erre a drasztikus formájára. A bíróság az intézménynek adott igazat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Pert nyert az iskola: továbbra is nevelhetnek elektrosokkal
Source:
Source 1

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here