Belföldön is bevezették Romániában az uniós digitális Covid-igazolvány használatát azokon a településeken, ahol a megelőző két hétben a lakosság több mint három ezrelékénél mutatták ki a koronavírus-fertőzést.

Az erről szóló határozatot pénteki ülésén fogadta el a román kormány, az országos járványügyi operatív törzs ajánlásai alapján.

A pénteki kormányhatározatról kiadott sajtóközlemény szerint a határozat hatálya alá eső vendéglátóhelyek, sportlétesítmények üzemeltetőinek, illetve a rendezvények szervezőinek háromezrelékes fertőzöttségi ráta felett kötelességük ellenőrizni a belépők védettségi igazolványát. Ehhez a „Check DCC” mobil alkalmazással kell beszkennelniük a QR-kódot.

A kormányhatározat szerint a három ezreléknél magasabb, de hat ezreléket meg nem haladó fertőzési ráta esetén az adott településeken védettségi igazolással és védőmaszkban léphetnek csak be a nézők a sportcsarnokokba, a lelátók legfeljebb 30 százalékát kihasználva. Ugyanilyen feltételek között lehet majd színházi előadásokat tartani, moziba menni.

A zárt térben tartott magánrendezvényeken a résztvevők létszámát ismét 200-ra, a tüntetéseken pedig százra korlátozzák. A beltéri rendezvényeken továbbra is kötelező a védőmaszk viselése, amit a kormányhatározat távolságtartási előírásokkal is kiegészít.

A vendéglátóhelyek már csak éjjel kettőig tarthatnak nyitva, és a férőhelyek legfeljebb felét használhatják. A bárokba, klubokba, játéktermekbe már a védettségi igazolás sem elég, oda kizárólag beoltottakat engednek majd be. (MTI)

Romániában belföldön is bevezetik az uniós védettségi igazolványt
Source:
Source 1

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here