Jövő szombaton indul a VIASAT6-on az Antikhősök, melynek ön lesz a műsorvezetője. Milyen kapcsolata van a műtárgyakkal és a képzőművészettel?

A családomban is jelen volt a képzőművészet, például a festészet, illetve volt egy magángalériánk Kaposváron, a Színfolt. Gyerekkoromban alapították a szüleim, így sokszor vettem részt kiállításmegnyitókon, csomó művészt megismerhettem. Rengeteg kép lógott otthon is, szinte nem volt szabad hely a falakon. Nálunk nagy volt a nyüzsgés mindig, festők, szobrászok, költők, írók, színészek jöttek-mentek az életünkben.

Ön is gyűjt valamit, vagy nem vitte tovább ezt a szenvedélyt?

Nem igazán vittem tovább, és nem is szoktam ragaszkodni tárgyakhoz, emberekhez sem nagyon, csak aki tényleg fontos számomra. Azt gondolom, minden okkal jön vagy megy el az életünkben, így a tárgyak is. Ez a fajta ragaszkodás teljesen hiányzik az életemből, nem tartom jó energiának, inkább önámítás, hogy minden állandó. Buddha mondta, hogy ami megszületik, az el is pusztul. Nyilván egy emberrel ez sokkal árnyaltabb, de egyetértek. Olyan tárgyaim vagy festményeim vannak, amiket a szüleimtől kaptam, azokra nagyon vigyázok. Illetve nagyon idegesít, ha egy fal üres, oda mindenképp rakok valami képet.

A műtárgykereskedés nagyon izgalmas folyamat, a kincsekre találás, az alkudozás, az áru beforgatása, továbbadása. Ön számára mi volt új, vagy a legmegdöbbentőbb tapasztalat a műsor forgatása során?

Egyrészt csodás volt nézni, ahogy műsorvezető társam, Megyesi Balázs műtárgykereskedő az egyes tárgyakra alkuszik, és látni, hogy mi ennek az ügymenete. Csomóan ismerik egymást ebben a szakmában, és szinte már az első bemondásnál tudják, mi lesz az alkudozás vége, de közben mégis nagyon komolyan végigcsinálják. Egyszerre jó kis színjáték, közben véresen komoly harc bizonyos tárgyakért és árakért. Ennek az izgalma akkora adrenalint ad, amire teljesen rá tudsz pörögni. Vagy az Ecseri piac világa, ahol ott vagy már hajnali fél 6-kor, az eléggé belevésődik az agyadba. Színészként, amit elviszek ebből a forgatásból, az a sokféle, a jó értelemben vett csencselésnek széles spektrumát mutató ember, akikkel találkoztam. Jó pár dolgot el lehet tőlük tanulni.

Az Antikhősök a koronavírus-járvány kellős közepén forgott, volt más munkája az elmúlt egy évben?

Pont a járvány elején mondtam fel az Orlai Produkciónál. Aztán hála isten egy sorozatban is, nem sokkal utána. Néhányszor még tudtam a korlátozások enyhítésekor játszani a Széttépve című darabom a Belvárosi Színházban, azóta gyakorlatilag itthon ülök, az Antikhősök és néhány kisebb közösségi médiás munka mellett, illetve Tiszeker Dániel Nagykarácsony című filmjét forgatjuk, abból maradt még néhány forgatási nap. Sok mindent elbuktam, de nem panaszkodom, mert végre volt időm itthon lenni a családommal.

Viasat6

Mennyire esett kétségbe akár az anyagiakat illetően, akár amiatt, hogy mit fog tudni csinálni ebben az időszakban?

Eleinte nagyon. Nyilván sokaknak rossz ez a mostani helyzet, például akiknek a színház a fő munkahelye, én ezt éppen a járvány kezdetével egy időben kezdtem leépíteni, mert szünetet akartam tartani. De számomra nem túl idegen ez az állapot, mert a lányom születése után otthon voltam fél évig. Most a fiammal tudok együtt lenni jó sokat. Ez nagy ajándék, próbáltam erre fókuszálni, vagy úgy felfogni, hogy úgyis ezt akartam, hogy ne legyen színház az életemben egy kicsit. Lehet agyalni különböző projekteken, merre mennék, mit alkotnék, és van is egy csomó tervem. Azt nyilván nem tudom, mikor lesz vége a járványnak, és bár a kezdeti pánik viszonylag erős volt, később próbáltam arra figyelni, hogy ne essek szét. De nem panaszkodom, mert szerencsés helyzetben vagyok, hogy még forgathatok is néha.

2020 nyarán nem sok időkülönbséggel hagyta ott az Orlai Produkciót és a Mintaapák című sorozatot. Véletlen az egybeesés, vagy úgy érezte, betelt a pohár és meg kell egy kicsit állni?

Határozottan azt éreztem, hogy betelt a pohár, és jókor is jött a szünet. Végül minden engem igazolt, a lehető legjobb döntés volt otthagyni azt a csatornát és azt a színházi közösséget is.

Ön szerint fogja bármilyen munkára hívni a TV2 mostanság?

Engem? Ön szerint? Nem ez a jó kérdés egyébként, hanem az, hogy én mennék-e még egyszer. Természetesen nem.

A Mintaapák körüli botrány miatt nem menne, vagy a csatorna által képviselt ideológia miatt?

Utóbbival kapcsolatban azt gondolom, hogy egy olyan országban élünk, ahol mindenki azonnal ítélő bizottsággá változik, ha valaki valamit tesz, vagy valami mellé odaáll, ami neki nem fér bele a kialakított világképébe, elég csak a Gulácsi-ügyre gondolni. Sajnos én is gyakran beleesem ebbe a hibába, de ez nem jó hozzáállás. Ezt muszáj tudatosítani mindenkinek. Azt, hogy én elmentem ahhoz a csatornához – nem vagyok hülye, nyilván tudtam, hogy egy propagandatévé –, a jó ígéret és a csapat miatt tettem. Egy színészi feladatért. Úgy éreztem, lehet hidat építeni az alkotás örömével, mert biztos nem mindenhol csak az van, amit elsőre gondolunk. Ez nettó kíváncsiság. Ebben naivan hittem. Azon kevesek közé tartozom ebben az országban, aki nem csak úgy mondja, hogy mi van ott, hanem az ott tapasztaltak alapján.

Hogy ezzel hogyan számolok el, az az én dolgom, nem lehet tízmillió embernek megfelelni. Nem is akarok. Amíg tükörbe tudok nézni és el tudom mondani, hogy szakmailag mi volt ebben a műsorban ígéretes vagy kihívást jelentő, például a gyerekeimnek, addig minden rendben.

De hadd ne magyarázkodjunk már, hogy az épp akkor bejelentett színházi tao-elvonások miatt miért kell előregondolkodnia egy, a családját eltartó színésznek. Nem hiszem, hogy abban a korban élünk, ahol számon kérhetjük egymást, ki mit csinál. Vagy ha igen, akkor jelzem a nagy megmondóknak, hogy van mit kotorászniuk a saját házuk táján is. Szóval van azért különbség aközött, ha valaki egy szál bugyiban ugrabugrál a kertévében, mintha muszáj lenne, vagy ha valaki önmagát sajnáltatja különböző beszélgetős műsorokban, hogy micsoda tragédia az élete, meg aközött, hogy valaki színészi feladaton dolgozik, mert szenvedélyesen szereti a szakmáját. Igen, abba belefér akár egy ilyen kudarc is, mert a szándék tiszta. Ezt csak azért mondom, mert nyilván eljutott hozzám, hogy ki mit köpköd rólam a hátam mögött. Aztán ha megfordulok, érdekes, mindig túl nagy lesz a csend.

A másik hely az Orlai Produkció, amit otthagyott. Mi lesz az ön által egyik legfontosabbnak tartott, Széttépve című darabjával, amit ott mutatott be?

A Széttépve az első olyan színházi gyerekem, aminek a sorsát nyilván százszor jobban a szívemen viselem, mint másét. Ezért is rengeteget harcoltunk az ügynökömmel, és nemrég szereztük meg a darab jogait. Most gőzerővel azon dolgozunk, hogyan lenne érdemes bemutatni jelen helyzetben. Hogy végre normális és méltó körülmények közé kerüljön, nemcsak helyileg, de marketingben is. Én nagyon támogatom a streamelt verziót, mert akkor digitálisan is meg lehetne tolni egy pici plusszal, ami egy függőségekről szóló darabban nagyon jól jönne. Meglátjuk, de az hatalmas siker, hogy megmentettük az előadást, mert volt mitől megmenteni, de a legfontosabb, hogy volt kiknek megmenteni, hiszen több száz fiatalnak is játszottuk, nagyon fontos érzékenyítő előadásnak gondolom. Terveink szerint folytatni fogjuk a veszélyeztetett korcsoportok elérését és felkutatását.

Egy korábbi interjúban azt említette, hogy ezeknek a produkcióknak az otthagyása egyfajta tisztulási folyamatnak is tekinthető, mert azt érezte, kicsit kiégett, pedig 36 évesen nem így kéne éreznie, ha a színházra gondol. Tartott attól, hogy ez a kiégés végleges lehet?

Semmi sem végleges, minden változik. Nem nagyon tudtam, mi az, hogy kiégés, amíg azt nem éreztem, hogy talán ez lehet az. Egy idő után rajtakapod magad, hogy fásult vagy, nem eléggé motivált, már többet pihensz egy előadásban, mint amennyit megengedhetsz magadnak. Ez zavaró, hiszen nyilván azért mész fel a színpadra, mert száz százalékban ott akarsz lenni az első pillanattól az utolsóig. Ez egyre sűrűbben volt jellemző egy ponton, nem éreztem jól magam. Úgy akarok élni, hogy ha nem érzem magam jól valahol vagy valamiben, akkor megpróbálok elmenni a falig, és ha akkor sincs változás, akkor el kell engedni.

Ez nem kiváltságos helyzet? Egy kőszínházi társulatban játszó színész is megteheti ezt ilyen könnyen, és ha igen, nem kell bevállalnia cserébe kényszerű munkákat?

Mindig lesz, aki feláll, és olyan is, aki soha, ez pedig nem feltétlenül az anyagi háttértől függ. Én sem Malibun üldögélek, vagyis én sem tehetném meg ezt feltétlenül, de akármelyik színházban is lennék, ha nem érzem jól magam, biztos felmondanék. A kérdés inkább az, hogy úgy akarod-e élni az életedet, hogy megfelelsz mások elvárásainak, vagy úgy, ahogy azt te szeretnéd. Én mindig azt éreztem, hogy ha lemondok valamit, azt okkal teszem. Ez a járvány alatt is így van, nem vállalok el mindent, ami szembejön. Például nem terveztem azt, hogy reklámban szerepelek, mégis nagyon örültem, amikor felmerült ez a lehetőség.

Nem szeretnék ugyanabba a mókuskerékbe visszakerülni, rohanni egyik előadásból a másikba, mert ebből lett elegem. Most azt érzem, hogy megtaláltam valami irányt, amiben tök jól van jelen a családom, a munkák, és nem kell szorongani. Érdemes belelassulni az életbe.

Viasat6

Jelenleg szabadúszó, el tudja képzelni, hogy újra kőszínházi társulat tagja legyen?

El, persze. Nagyon jó közösségi játékos vagyok, de csak akkor, ha nem lejt a pálya és nekem is jut focicipő. Kíváncsi vagyok, lesz-e ilyen helyzet a közeljövőben.

A tavalyi és az idei év különösen rosszul érintette a színházi szakmát, a járvány mellett ott volt a taotörvény, az SZFE története és a különböző abúzusügyek. Biztos rengeteget beszélnek erről a kollégákkal, mennyire nyomja rá ez a bélyegét a szakmára?

Nem gondolom, hogy bármilyen közösség tagja lennék a mai magyar színházi életben, és jelenleg ettől boldog vagyok. Annyi közöm van a többiekhez, hogy én is színész vagyok, ugyanazon a terepen „legelünk”, és néha összekapcsol egy-egy munka a kollégákkal. Velük olyankor mikroközösséget alkotunk, persze, és nyilván egy közös munka során szó esik a fent említett dolgokról. Ami az abúzusügyeket illeti, engem nem értek bántódások, az én életemet ez nem nyomorította meg. Azonban teljes szolidaritást vállalok az áldozatokkal, mert tudom, hogy milyen borzalmas dolgokon mentek keresztül, amiknek nem lett volna szabad megtörténni.

A Vígszínház ügyével kapcsolatban kívülállóként felháborítónak tartom például, hogy a Főváros nem avatja be az áldozatokat a vizsgálat eredményébe, inkább sunnyog. Ez felfoghatatlan és megengedhetetlen, innen nézve ez összekacsintás az erőszaktevővel. Jó gondolkodást, kedves Főváros.

A színházi szakma helyzetével kapcsolatban viszont végtelenül siralmasnak gondolom, hogy egy gazdasági érdekcsoport tudatosan gerjesztett, csúsztatásokkal teli politikai akciókkal – csak azért, mert meg akarnak szerezni egy intézményt – támadást indít és besaraz mindenkit. A közpénzből ebédelő propagandista meg két fingás közt böfög valami hazugságot a közpénzből megtolt tévében arról, hogy „Magyarországon minden színész szar, hát mi folyik itt a képzésen”. Mintha nem ugyanazt a meccset néznénk. Miközben ezeknek az embereknek annyi köze van ám a színházhoz, hogy maximum egyszer két felvonás közt felköhögték a sajtdarabot a büfés szendvicsből. Hogy jön egyáltalán ahhoz valaki, aki egy percet nem töltött életében az SZFE-n, hogy bennfentesnek mutatva magát félrevezesse és megossza a közvéleményt? Persze emberek vagyunk, mindenkinek meg kell adni a lehetőséget, hogy buta legyen és tájékozatlan. De ugyanúgy a változásra is. Tudja, a színház is kicsit olyan téma itthon, mint a foci, hogy amikor kell, akkor mindenki kurvára ért hozzá. De azt nagyon kevesen tudjuk, hogy milyen igazából.

Mit gondol a megújuló képzésről, az új tanárokról? Aki most akar színésznek menni, mik a kilátásai?

Aki színész akar lenni, az úgyis színész lesz. Nem igazán szeretnék véleményt nyilvánítani, hiszen egyrészt a tanárok feléről még életemben nem hallottam a szakmában – hiába lettek öt perc alatt ilyen-olyan díjasok –, másrészt sem Szarvas József osztályába nem jártam, sem Homonnay Zsoltéba, illetve Kiss B. Attiláéba sem. Utóbbi szerepe pláne érthetetlen a Gothár-ügy szűrőjén keresztül. Az biztos, hogy „csodálatos” volt a könyvespolctapéta az SZFE új beharangozó videójában, és az, hogy Szarvas József biliárdozik is benne, miközben verselve zenélésre buzdít, ez egy egészen új irány. Ilyet tényleg nem láthattunk eddig. Izgalommal fogom követni, ha ez már az új filmes képzés előfutára, ahogy izgatottan várom azt is, milyen színészek kerülnek ki majd onnan… Mert nekünk kell majd velük dolgoznunk, és bizony, „itt lesz elásva a kutya”. Kíváncsi vagyok arra is, mitől lesz ez egy jobb, működőbb struktúra, ha már – ugye – láttuk Kaposvárt, és tudjuk azt is, hogy a Nemzeti Színház darabjai hány nézővel kocognak. Tényleg érdekel, hogy harmadszorra sikerül-e nekifutniuk.

Közben elindult a Free SZFE és a diplomavédés folyamata is. Ön el tudja képzelni, hogy intézményes, akkreditált oktatás induljon el a régi oktatókkal?

Egyáltalán mi a megmenthető, és ki fogja eldönteni, mit és hogyan lehet megmenteni? Mindig is úgy gondoltam, hogy az SZFE-n voltak strukturális problémák, sok fejlesztés nem tudott létrejönni például. Már akkor is, amikor én odajártam, financiális problémákkal küzdött az egyetem, de ebben semmi meglepő nincs, mivel a kulturális ereje miatt mostohagyereke volt minden regnáló kormánynak. El tudom képzelni és nagyon szeretném is, hogy elinduljon egy alternatív oktatás, válaszképpen a mostani helyzetre. Nagyon vonzó lenne szerintem, mert akkor lenne egy ki nem mondott, egészséges verseny, olyasmi, ami eddig Kaposvár és a régi SZFE közt volt. Ha már Kaposvárt annyira fontos volt az SZFE mellett létrehozni. Személy szerint ezt csacsiságnak tartottam akkor is, most is.

Egy interjúban pedzegette, hogy egy színésznek több lábon érdemes állnia, legalábbis itthon, megélhetési szempontokból, majd hozzátette, hogy vonzaná a rendezés, de jó pár más ötlete is van. Mik ezek?

A járvány alatt nagyon sokat gondolkodtam azon, mi az én hobbim, és rájöttem, hogy a fényképezés, folyamatban is van egy fotókurzus. Maga a képalkotás nagyon érdekel, a filmezésben is azt veszem észre magamon, hogy átállás alatt a kamerát nézem, melyik gomb mit jelent vagy milyen optikát használnak. A filmrendezés is nagyon érdekel, talán valamivel jobban is, mint a színház. Utóbbiban viszont úgy néz ki, nemsokára kipróbálhatom ezt, Dömötör Tamással fogunk egy zenés darabot készíteni. Novák Eszterrel pedig szeretnénk egy Petőfi-estet csinálni. Petőfi, aki szerintem egy korszakalkotó zseni, és megosztó személyisége volt a magyar művészetnek, megérdemelné, hogy végre ne csak botrányos megszólalásokhoz használjak fel a nevét, hanem dübörögjenek a sorai a fülekbe, a szívekbe. Sok mindent érzek vele kapcsolatban, ami az én személyiségemre rímel.

Sokszor emlegetik önt szószólóként bizonyos ügyekben. Feladata ez egy színésznek, vagy nem emiatt emeli fel a olykor a hangját, hanem mert van az a pont, amikor már nem lehet hallgatni?

Utóbbi miatt. Nem szeretnék megfelelni semmilyen elvárásnak. Néha a legjobb reakció, ha nincs reakció. Persze, vannak dolgok, amik teljesen kiakasztanak, és régebben talán gyakrabban ki is fakadtam ezek miatt nyilvánosan, de sokszor nem okozott örömet. Nem ért célt, mert nem a megfelelő formába öntöttem. Most sem az van, hogy kussolok, mert félek, hanem inkább művészi eszközökkel – mint a színház, film – mondom el a véleményemet dolgokról. Az Antikhősökben a múltról, az értékekről, a kortársról, a Széttépve című darabban a drogpolitikáról vagy a társadalom rossz mintakövetéséről, felületességéről. Ez a dolgom, ezért vagyok itt. Ha mindenen kifakadnék, ami zavar – abból pedig van a világban rengeteg –, beleőrülnék. Ha erre megy el a figyelmem, akkor koszolódik az elmém, nem tudom jól csinálni, ami a küldetésem.

Szabó Kimmel Tamás: A színház is kicsit olyan téma itthon, mint a foci, amikor kell, akkor mindenki kurvára ért hozzá
Source:
Source 1

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here