Legalább 2-3 hétig ilyen óriási nyomás lesz az egészségügyön, ha ilyen ütemben érkeznek a kórházba beteg a következő napokban- mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a Hír Tv-ben.

Azt is mondta Szlávik, hogy az ország „átoltottsága messze nem engedi meg, hogy egyelőre nyissunk.” Szerinte amikor a járványt befolyásolja az átoltottság, az körülbelül 2-3 millió ember, de

nyájimmunitás mégiscsak 6-7 millió embert jelent. Ettől még messze vagyunk.

Azt ugyanakkor nem tanácsolja, hogy locsolkodni menjünk.  „Sajnos én azt kell, hogy mondjam, hogy ebben a helyzetben mi, akik látjuk a járványnak a dinamikáját, látjuk olykor azokat a fiatalembereket is, akik megbetegszenek, azokat az időseket, akiket éppen a családtagjaik fertőztek meg, mi nem mondhatjuk azt, hogy engedjük a családi rendezvényeket. Az sem igaz, hogy aki be van oltva, az 100 százalékos biztonságban van, mert ez nem így van. Aki be van oltva, az nagyon nagy biztonságban van. Attól függ, hogy melyik oltást kapta, nagy valószínűséggel valóban nem lesz súlyos beteg, de megfertőződhet, esetleg kis mértékben át is adhatja a vírust”

Leszögezte: biztonság csak akkor lesz, amikor a lakosság, 60-70 százaléka be lesz oltva. A jelenlegi kutatások azt mutatják, hogy a legnagyobb biztonságban az van, aki átesett a fertőzésen, és már kapott egy oltást.

Szlávik János szerint 2-3 millió beoltott ember még nem elég ok a nyitásra
Source:
Source 1

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here