Az Országgyűlés megszavazta azt a javaslatot, ami az eddigieknél is szélesebb kapukat nyithat a voksturizmus előtt, figyelmeztet a TASZ és a Political Capital. Tájékoztatásuk szerint a módosítás ezt azzal éri el, hogy megváltoztatja a lakóhely fogalmát:

a jövőben nem kell ténylegesen ezen a címen élnie annak, aki lakóhelyet létesít.

A lakóhely egyfajta kapcsolattartási címmé degradálódik, az ott élés mellett csak egy vélelem szól majd. Márpedig azzal, hogy az állampolgártól nem is várja el az állam, hogy a bejelentett lakcímén éljen, a nyilvánvalóan fiktív lakóhelyek jogi értelemben vett fiktív jellege is megszűnik. Szerintük azért veszélyes ez “mert az elmúlt évek választásain több alkalommal is szavaztak olyanok, akik csak azért létesítettek – tényleges ott élés nélkül – lakcímet, hogy választójoguk legyen az adott választáson.”

TASZ: elfogadták azt a javaslatot, ami az eddigieknél is szélesebb voksturizmusra ad lehetőséget
Source:
Source 1

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here