Lemondott Hajas Barnabás, az Igazságügyi Minisztérium (IM) igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára – írja az MTI.

A közlemény szerint Hajas Barnabás a két évre meghatározott feladatokat mintegy tíz hónap alatt elvégezte, új szakmai kihívásokat keres, ezért március 15-ével lemondott. A megüresedett pozícióhoz kapcsolódó feladatköröket a minisztérium a jövőben belső átszervezéssel látja el.

A közleményben azt írták: Hajas Barnabás irányításával állt fel a családjogi szakértői munkacsoport és a családjogi civil munkacsoport, amelyek célja a kapcsolati erőszak elleni jogintézményeknek, a gyermekvédelmi jelzőrendszernek, valamint a kapcsolattartás szabályozásának a felülvizsgálata volt. Felidézik, hogy a távozó államtitkár vezetésével dolgozták ki a „felkereső áldozatsegítés” koncepcióját, amellyel idén januártól új alapokra helyezve akarnak segíteni a bűncselekmények áldozatain. Emellett a tavalyi második félévben megduplázták az áldozatsegítő központok számát, és az idei évre további öt megyében készítették elő a kialakításukat. A távozó államtitkárnak nagy szerepe volt a jogi személyek egységes nyilvántartása koncepciójának kidolgozásában is – írja a közlemény.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Távozik egy államtitkár Varga Judit minisztériumából
Source:
Source 1

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here