Szombaton útblokáddal tiltakozott több ezer ember Szerbiában az ellen, hogy a Rio Tinto brit-ausztrál bányaóriás lítiumbányát nyisson az ország nyugati részén fekvő Loznica közelében. Környezetvédők szerint a bányászat ott természetpusztítással járhat. Vučić kormányát azzal vádolják a kritikusai, hogy illegális földkisajátításoknak ágyaznak meg.









Tüntetők az autópályán.


Fotó:
OLIVER BUNIC/AFP

A tüntetők a Belgrádot az agglomerációval összekötő egyik autópályát zárták el, és kormányellenes jelmondatokat kiabáltak, mivel Aleksandar Vučić kabinetje támogatja a bányanyitás tervét. Más városokban is voltak kisebb demonstrációk, Belgrádban és Újvidéken kisebb összetűzés tört ki a bányaterv ellenzői és támogatói között a helyi sajtó jelentése szerint. Még Novak Djokovics teniszező is megosztott egy képet a tüntetésről Instagramján.









Bányaellenes tüntetők. A kereszten „alkotmány” felirat.


Fotó:
OLIVER BUNIC/AFP

Már a múlt héten is voltak hasonló környezetvédelmi tüntetések. Szabácsban álarcos férfiak támadtak az ottani gyűlésre, ami miatt a közösségi médiában azzal vádolták meg a kormányt, hogy huligánokat küld rájuk.

A Rio Tinto 2006-ban fedezte fel a lítiumkészletet Loznica közelében, már megvette a bányalétesítéshez szükséges területet, de még nem kapta meg az engedélyt a fejtéshez. A multinacionális cég szerbiai leányvállalata szerint 2,4 milliárd dollárt (770 milliárd forint) fektetnek a vállalkozásba.

A környezetvédelem egyre nagyobb figyelmet kap Szerbiában és más balkáni államokban, miután a légszennyezés mértéke tavaly közfelháborodást váltott ki több térségbéli nagyvárosban – írták hírügynökségek. Komoly aggályokat vet fel az az elképzelés is, hogy kisebb erőműveket létesítsenek az eddig érintetlen folyók mellett. Környezetvédők szerint ezek a projektek komoly ökológiai károkat okozhatnak, és csak a helyi politikai elit gazdasági érdekeit szolgálják. (MTI, Guardian)

Több ezer tüntető útblokáddal tiltakozott egy szerbiai lítiumbánya megnyitása ellen
Source:
Source 1

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here