Két iraki kurd gerillaszervezet fegyvereseiről van szó.

Törökország még áprilisban indított két hadműveletet Észak-Irakban, és ennek során a védelmi minisztérium szerint török katonák csaknem ezerháromszáz fegyvert és több mint háromszázezer lőszert foglaltak le terroristáktól. A műveletek során eddig több mint ezernégyszáz földalatti és egyéb búvóhelyet, ezernyolcszáz robbanószerkezetet semmisítetek meg – írja az Anadolu hírügynökségre hivatkozva a Hürriyet Daily News című angol nyelvű török hírportál.

A török hatóságok a „semlegesít” kifejezést arra értik, hogy a szóban forgó terroristák megadták magukat, megölték vagy elfogták őket.

A török hatóságok azt állítják, hogy az általuk terrorszervezetnek tekintett Kurdisztáni Munkáspárt (PKK), amely a török elnyomás ellen harcoló kurd gerillaszervezet, gyakran használ támaszpontokat Irak északi részén, közvetlenül Törökország déli határánál, abból a célból, hogy támadásokat tervezzenek Törökországban. Azt is állítják, hogy a szervezet az Iszlám Állam felszámolásában kulcsszerepet játszó Kurd Népvédelmi Erőkkel (YPG) közösen – amelyet szintén terrorszervezetnek tekintenek – megpróbáltak „terrorfolyosót” létrehozni Észak-Szíriában, hogy török katonákat és határ menti területeket támadhassanak meg.

Törökország 2019 óta számos offenzívát hajtott végre észak-iraki fegyveres csoportok, különösen a PKK ellen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Törökország állítja: több mint nyolcszáz terroristát semlegesítettek hét hónap alatt
Source:
Source 1

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here