A tavaly szeptemberi bejegyzése utáni négy hónapban 127 millió forint nettó bevételt és 52,8 millió forint adózott eredményt ért el a Várkonyi Andrea többségi tulajdonában lévő cég, a Whitedog Media Kft. – írja a 24 a cég mérlege alapján. A nyereségből Várkonyi Andreának 35 millió 250 ezer forint osztalék jutott a tavalyi év után, míg üzlettársának, Gergely Juditnak 11 millió 750 ezer forint.




Várkonyi Andrea márciusban, gyűrűsujján egy gigantikus kővel.


A reklámügynökség alapítását követően azzal került a hírekbe, hogy a céget decemberben egy Mészáros Lőrinchez és Vida József TV2-tulajdonoshoz köthető villába jegyezték be. Aztán azzal, hogy a Whitedog Media egyik első ügyfele is a Mészáros-csoport volt, a cégcsoport egyik jótékonysági programját, a High-Tech Suli pályázatot menedzselik.

Várkonyi és Mészáros magánélete is összefonódik: áprilisban derült ki, hogy hamarosan összeházasodnak. A felcsúti milliárdost állítólag megfiatalította a szerelem, és divatosabban öltözik párja kedvéért, közben pedig épül a luxusvillájuk Svábhegyen.

Várkonyi Andrea 35 milliós osztalékot vett ki négy hónapja működő cégéből
Source:
Source 1

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here