„Egy oltotthoz képest egy oltatlan embernél minimum kétszeres a kockázata a megfertőződésnek, és ötszörös a kockázata annak, hogy Covid-19-cel összefüggésben meghaljon” – derül ki abból a Telex által ismertetett előadásból, amit a magyar járványadatokat elemezve Oroszi Beatrix epidemiológus tartott csütörtökön orvosoknak.

Oroszi – aki tagja az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak és a kormánynak is tanácsot adó Járványmatematikai Modellező és Epidemiológiai projektcsapatnak – pont olyan adatokat ismertetett az Egerben tartott 27. Országos Antibiotikum Továbbképző Tanfolyamon, amit eddig hiába akart megismerni a közvélemény. A kormány vagy az illetékes hatóságok ugyanis változatos kifogásokkal utasították vissza azokat a kéréseket, hogy árulják el a kórházban lévők és az elhunytak között az oltottak és az oltatlanok arányát.

A kórházakról Orosziéknak sincs adata, de a fertőzöttekről és az elhunytakról igen. (Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón jövő hétre ígért részletes adatokat.)

Orosziék megnézték, hogy az igazoltan koronavírus-fertőzöttek között milyen arányban voltak oltottak, és azt összehasonlították az országos átoltottsággal. Ebből arra jutottak, hogy a védőoltások eredményessége júniustól 80-90 százalékos volt, de ez idővel csökkenni kezdett. A hatásosságot a harmadik oltások kezdték újra növelni. Az epidemiológus szerint szignifikáns az oltások védőhatása, és a harmadik oltás képes emelni a védettség szintjét. (Arról nem osztott meg információt, hogy oltástípusonként milyen a védettség.)







Oroszi Beatrix egy korábbi előadáson


Fotó:

Youtube


Oroszi a Telex tudósítása szerint azt mondta, hogy társadalmilag kifejezetten káros volt értelmezés nélkül közzétenni az oltások hatásosságára vonatkozó adatokat, amit a Nemzeti Népegészségügyi Központ adott meg egy átlátszós KiMitTud-os adatigénylésre. (Az Átlátszóban megjelent adat szerint a fertőzöttek nagyjából fele kapott már legalább egy oltást.)

Oroszi szerint „van egy táblázat, ami szerint a regisztrált esetek fele oltott, a fele nem oltott. Aki nem ért hozzá, azt mondja, nem is véd a védőoltás. Holott tudjuk azt, hogy az oltatlanok feleannyian vannak, mint az oltottak”. (A 12 év felettiek 68,1 százaléka oltott, értelemszerűen 31,9 százalék nem kért oltást. Ennyiből lett ugyanannyi fertőzött.)

„Kérem, magyarázzák el mindenkinek, hogy a fifty-fifty azt jelenti: az oltatlanoknál kétszeres a kockázat arra, hogy covidosok legyenek”

– mondta az orvosoknak Oroszi.

Azt is megjegyezte, hogy az oltás képes 50 százalékkal csökkenteni a kockázatot, de ez még nem elég, ezért van még mindig szükség a maszkra és a távolságtartásra. Oroszi azt már októberben is elmondta, hogy 80 százalék alatti átoltottságnál az embereknek el kell fogadniuk egy „B tervet”: közösségi maszkhasználatra, távolságtartásra és a védettségi igazolványra is szükség lehet a koronavírus visszaszorításához.

A halálozásokat is megvizsgálták. Arra jutottak, hogy itt még hatékonyabb a két oltás, ugyanis jelentősen, 70-80 százalékkal csökkenti az ilyen védettséggel rendelkezőknél a halálozási kockázatát a nem oltottakhoz képest. Vagyis:

„az oltatlanoknak ötszörös a kockázata arra, hogy Covid-19-cel összefüggésben meghaljanak”.

Nemzetközi vizsgálatokra hivatkozva elmondta azt is, hogy téves az a feltételezés, hogy a korábbi megfertőződés erősebb védelmet ad, mint az oltás, ezért aki már átesett a betegségen, annak felesleges lenne a vakcina. Ez koránt sincs így, különösen a delta vírus megjelenésével.

Oroszi szerint egy szigorú maszkviselés is csak 2-3 hét múlva éreztetné a hatását. „Ezért fontos, hogy minden intézkedést időben tegyenek meg, és nem akkor kell elkezdeni tüzet oltani, amikor már a csúcson vagyunk” – mondta.

Szerdán egy cikkünkben mi arra jutottunk, Nem látható, hogy hol lesz a negyedik hullám csúcsa, de a mostani számok nagyon nem néznek ki jól – azt azért esélyesnek tartottuk, hogy olyan erejű lehet a mostani járványhullám, mint a tavaly őszi. Oroszi ennél is borúlátóbb volt, szerinte a mostani járványhullám már egészen biztosan nem lesz kisebb, mint a tavaly őszi, de akár az eddigi legerősebb hullám szintjét is elérheti. A fertőzöttek számának mostani, a múlt hetihez képesti 77 százalékos növekedése meredekebb, mint a korábbi hullámokban. A kórházban kezeltek számának dinamikus növekedése ettől azért elmaradt, de Oroszi szerint kicsit korai lenne erről bármit mondani. Sok áldozata lesz a mostani hullámnak is, de Oroszi bízik abban, hogy a halálozás talán elmarad a második hullámétól.

A járvány második hullámában majdnem 11 ezren hunytak el.

Végre egy előadás arról, hogy mennyit számíthat az oltottság a koronavírus ellen
Source:
Source 1

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here