Sikerült elérni azt a célt, hogy a felnőttek 70 százalékának elég vakcina áll rendelkezésre.

Az Európai Unió elérte azt a kitűzött célját, hogy júliusra álljon rendelkezésre a felnőttek 70 százalékának beoltásához elég vakcina a koronavírus ellen – jelentette be Ursula von der Leyen, akit az MTI idézett. Az Európai Bizottság elnöke közölte, a 27 tagország kormánya felelős azért, hogy az emberek megkapják a vakcinát.

Egyes kormányok ebben sokkal gyorsabbak voltak, mint mások, de „az EU megtartotta a szavát”.

Az EU közös vakcinabeszerzési programja keretében – amelyet a bizottság irányított – vasárnapig 500 millió adag (330 millió Pfizer-BioNTech, 100 millió AstraZeneca, 50 millió Moderna és 20 millió Johnson and Johnson) vakcinát szállítanak ki a tagországoknak, amelyekben összesen körülbelül 366 millió felnőtt él.

Még nem győztük le a koronavírus-járványt, de felkészültünk arra, hogy folytassuk a tagországok oltóanyaggal történő  ellátását az új vírusvariánsok ellen is.

Koronavírus – Még több hír a témában

Ursula von der Leyen arra hívta fel a figyelmet, hogy a tagállamoknak mindent meg tenniük azért, hogy folytatódjon a tömeges oltás, mert csakis akkor lesz mindenki biztonságban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Von der Leyen: Az EU vakcinaügyben állta a szavát
Source:
Source 1

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here